Olimpia 2016

Minden készen áll az Olimpia megnyitójára

"http://blog.zap2it.com/frominsidethebox/london-olympic-stadium-gi.jpg"

Az biztos, hogy teltház, 80 ezer néző előtt rendezik meg a 27 millió fontos (közel tízmilliárd forintos) költségvetésből létrejött ceremóniát.

A világ legnagyobb sporteseményét hivatalosan II. Erzsébet királynő nyitja majd meg, de azt még mindig nem lehet tudni, ki gyújtja meg az augusztus 12-éig égő lángot, a játékok egyik szimbólumát. A brit uralkodó az első, aki két olimpiát is megnyithat: az 1976-os montreali olimpia is az ő szavaival rajtolt el hivatalosan, mivel Kanada a Brit Nemzetközösség tagja, így ott is a királyi család joga volt megnyitni az eseményt. Érdekesség, hogy II. Erzsébet férje, Fülöp herceg – hasonló okokból – az 1956-os melbourne-i játékokat nyithatta meg.

London – 1908 és 1948 után – rekordot jelentően harmadszor lehet olimpiai házigazda.

A megnyitó magyar idő szerint 22 órakor kezdődik, és csaknem háromórás lesz. A stadionban már felállították az első jelenet színpadát, amely egy vidéki angliai tájat jelképez, két kis házzal, füstölgő kéményekkel, vízikerékkel, kis rétekkel, virágos kertekkel.

A nézősereg gyűlik, néhány ezren máris elfoglalták helyüket a lelátón. Az égbolt felhős, kissé hűvös van, és olykor feltámad a szél.