Nemzetközi labdarúgás

Minden idők „legmocskosabb” játékosa edzőként sem tudott lehiggadni

Kép forrása: Getty Images

A „Tábornok” örökre beírta magát a futball történelmébe – igaz, nem feltétlenül úgy, ahogy szerette volna.

A kolumbiai Gerardo Bedoya nem a góljaival vagy a megnyert trófeáival tett szert világhírnévre, hanem azzal, hogy ő kapta a világon a legtöbb piros lapot. A „Tábornok” becenévre hallgató egykori védőt pályafutása során összesen 45 (!) alkalommal állították, ezzel világrekordot állított fel. Nem csoda, hogy gyakran emlegetik őt minden idők „legmocskosabb” játékosaként.

Tombolt a pályán

Bedoya 20 éven át tartó karrierje során több kolumbiai és argentin klubban is megfordult. A Racing Clubbal 2001-ben bajnoki címet ünnepelhetett – 35 év után az elsőt a klub történetében. Ugyanebben az évben hazája válogatottjával megnyerte a Copa Américát, ahol az elődöntőben Honduras ellen győztes gólt lőtt.

Habár labdarúgóként technikás és sokoldalú középpályás volt, hírnevét elsősorban a durvaságának és indulatkezelési problémáinak „köszönhette”.

A 2012-es év hozta talán a legemlékezetesebb jelenetet, amikor egy meccsen fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét – az esetért 15 meccses eltiltást kapott.

Edzőként sem higgadt le

Bedoya 2016-ban lépett először edzői szerepbe, amikor az Independiente Santa Fe másodedzője lett – de régi szokásain nem tudott változtatni. Az első mérkőzésén már a 21. percben kiállították.

A kispadon ülő játékosok nevetve fogadták a történteket, hiszen mind tudták: „úgyis ez lesz a vége”.

A jelenet hűen tükrözte Bedoya hírhedt természetét – s azt, hogy hírneve még mindig megelőzi őt.

Új fejezetet nyitna

A „Tábornok” azóta többször is megbízott edzőként tért vissza szeretett Santa Féhez, legutóbb 2023-ban ugrott be ideiglenesen Harold Rivera helyére. Egyetlen állandó vezetőedzői megbízatását a kolumbiai másodosztályú Real Soacha Cundinamarcánál töltötte, ahol 24 meccsen át irányította a csapatot – 1,21-es pontátlagot produkálva, mielőtt 2022 augusztusában menesztették.

A kolumbiai sportújságíró, Carl Worswick szerint Bedoya mára igyekszik megváltozni, és „átírni saját hírnevét”. Azt mondja, nincsenek ellenségei, és visszatekintve inkább tanulási folyamatként tekint a múltjára.

Gerardo Bedoya karrierje a futball egyik legkülönösebb kettősségét testesíti meg: egy szenvedélyes, mindent beleadó játékos volt, akinek hozzáállását sokszor túlzásba vitt agresszió jellemezte. Ma már edzőként próbálja átadni a szenvedélyt, de fegyelmezettebb formában – kérdés, sikerül-e végérvényesen maga mögött hagyni a „világ legmocskosabb játékosa” címkét.