A Tisza-partiak honlapjának pénteki bejelentése szerint a 40. életévét szeptemberben betöltő hálóőr jövő nyárig érvényes, egyéves szerződéshosszabbítást írt alá az együttessel, amelyben tizedik idényét kezdi majd.
"Az a rutin, amellyel ő rendelkezik, hatalmas érték, rengeteget jelent, nagy szükségünk lesz rá az új szezonban a csapatunknak" – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető.
"Boldog vagyok, hogy a tizedik szegedi szezonomat kezdhetem majd el, amit természetesen izgalommal várok. Komoly változások lesznek a keretben, ez mindig különlegessé tesz egy felkészülést, egy új idényt. Azon dolgozom már most, hogy segítsek a csapatnak, legyünk sikeresek, érjünk el győzelmeket, szerezzünk trófeákat" – nyilatkozta Mikler Roland.
A kapus 2010-ben Dunaújvárosból igazolt Szegedre, amelynek színeiben két részletben – 2014 és 2019 között a rivális Veszprémet erősítette – összesen 359 mérkőzésen lépett pályára. Az együttessel 2014-ben EHF Kupát nyert, 2021-ben és 2022-ben pedig magyar bajnok lett.
(Borítókép: pickhandball.hu)