Küzdősportok

Mike Tyson kesztyűs kézzel bánna el az ellenfelével

Tizennyolc millió dolláros ajánlatot utasított vissza Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki áprilisban jelentette be: 53 évesen újrakezdte az edzéseket és kész megint szorítóba lépni.

Az amerikai sportember kijelentette: olyan meccsen akar ringbe szállni, amelyet a profi boksz, nem pedig a pusztakezes ökölvívás szabályai szerint rendeznek. Márpedig a 18 milliós ajánlat ez utóbbira vonatkozott, és a Globo televízió jelentése szerint Tyson a brazil ketrecharcossal, a 43 éves Wanderlei Silvával csapott volna össze a szokványos bokszkesztyű helyett az MMA-ban, a kevert harcművészetben használt ujjatlan kesztyűt viselve.

Sport365.hu – "Mike Tysonnak esélye sincs egy nehézsúlyú bokszoló ellen"

Ahogy arról már korábban írtunk, a legendás bokszoló visszatérhet a ringbe. Ezt bizonyítják azok a felvételek, amelyeket edzés közben készítettek róla. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mi lehet a nagy visszatérés mögött? Anyagi okai vannak? Nos, erre próbálunk választ adni. Mike Tyson becslések szerint több mint 300 millió dollárt halmozott fel boksz karrierje során, de végül mindent elveszített.


Tyson profiként 1986 és 2005 között vívott 58 mérkőzéséből 50-et megnyert – 44-et KO-val -, és hatszor szenvedett vereséget. 1986 novemberében 20 évesen és négy hónaposan minden idők legfiatalabbjaként lett nehézsúlyú világbajnok, és valamennyi nagyobb szervezetnél eljutott a vb-címig. Eddigi utolsó profi meccsét éppen tizenöt éve, 2005. június 11-én vívta.

Sport365.hu – Mike Tyson bevonulása volt a legfélelmetesebb – Videó

Az 53 éves volt vitathatatlan nehézsúlyú bajnok a boksztörténelem egyik legfélelmetesebb és legpusztítóbb bokszolója volt. A British Boxing megosztott egy videót Tysonról, amikor épp bevonult a mérkőzésére. Semmi mellébeszélés, semmi zene nem volt, míg az arcán semmi érzelem nem látszódott. Az egyik kommentátor szerint, Tyson tekintete azt sugallta, hogy harcosnak érzi magát és készen áll a munkára.

Borítókép: MikeTyson/Instagram