Egyéb

Miért mondott nemet 75 millió euróra?

Kép forrása: Getty Images

Paulo Dybala miután visszautasította az Al-Qadsiah mesés ajánlatát, vasárnap már pályára lépett az AS Romában. Csapata kikapott, az argentin pedig a meccs után elmagyarázta miért is mondott nemet.

Dybala elismerte, hogy komolyan „gondolkodott” az Al-Qadsiah 75 millió eurós ajánlatán. Ez lett volna a játékos bére három év alatt ugyanis.

Már kiürítette a szekrényét, elbúcsúzott a csapattársaktól és a személyzettől, amikor meggondolta magát.

„Mindenki a pénzről kérdez. Pedig sok mindent letettem az asztalra. 30 éves vagyok, jól érzem magam. Bár sok kritikát olvasok a sérüléseimet illetően, de igyekszem vigyázni magamra” – nyilatkozta az argentin.

„Nyilvánvalóan nem mondhatod, hogy nem gondolsz rá, amikor látod azt a töménytelen pénzt, de sok más dolgot is figyelembe kell venni, és ezért döntöttem úgy, hogy maradok.”

Dybalától megkérdezték azt is, hogyan fogadta a szaúdi klub, hogy nemet mondott.

„Nem tudom, mert nem beszéltem velük!”

Persze a nagy kérdés, hogy ennyi pénz visszautasítása helyez-e plusz nyomást Dybalára most a Románál?

„Nem, nem érzem, hogy a maradás melletti döntésem plusz nyomást okozna. Mindig igyekszem a legjobbat nyújtani a csapatért és magamért. Nyilvánvaló, hogyha jól csináljuk a dolgunkat, akkor a szurkolók is boldogok lesznek.”

Vasárnap a Farkasok mindenesetre hazai pályán 2-1-re kikaptak az Empolitól.