
Hogy miért tért el a megszokott szereléstől egy mérkőzésre a gránát-vörös kék együttes, annak ünnepi oka van.
A Barcelona pénteken ünnepelte megalakulásának 125. évfordulóját és így tisztelgett a gárda az ősök előtt.
Ugyanis, amikor a Barcelona 1899-ben megalakult, a játékosok a gránátvörös-kék mez mellett fehér rövidnadrágot viseltek.
Így a La Liga éllovasa úgy döntött, hogy ezzel az apró gesztussal tiszteleg az egykori játékosok előtt.
Egyébként a klub megalapítása Hans Gamper nevéhez fűződik, akinek katalán beceneve Joan volt. Gamper 1899. október 22-én hirdetést adott fel a helyi sportmagazinban, egy barcelonai székhelyű labdarúgócsapat létrehozásának céljával.
1899. november 29-én Gamper elnökletével Gimnas Soléban került sor az egyesület első gyűlésére. A gyűlés határozata alapján megalakult a klub, melynek első elnöke Gualteri Wild lett.
A csapat első mérkőzésére Bonanovában került sor, egy angol kivándorlókból álló csapat ellen. Az összecsapást az angol együttes nyerte meg 1:0 arányban. A meccs érdekessége, hogy az angol csapatban néhány Barcelona játékos is szerepelt a mérkőzés során.
Az ünnepi meccs viszont nem sikerült jól szombaton délután.
Hiszen az éllovas Barcelona hazai pályán meglepetésre 2-1-re kikapott a 14. helyen álló Las Palmastól.
A katalán gárda először vesztett pontot hazai pályán a jelenlegi idényben, és az utóbbi három bajnokiján nyeretlen maradt.
FC Barcelona-Las Palmas 1-2 (0-0)