Michelisz volt a leggyorsabb a TCR Germany első szabadedzésén

Hirtelen jött lehetőséget kaptam, és a hétvégén vendégpilótaként állok rajthoz a TCR Germanyben egy Hyundai i30 N TCR-t vezetve.

Gyári versenyzőként mindig fel van készülve az ember arra, hogy bármikor megcsörrenhet a telefonja, és arra kérik, itt vagy ott képviselje a márkát.

Amikor még a Honda pilótája voltam, akkor is többször előfordult, hogy a saját bajnokságomon kívül számítottak rám beugróként, és valahol tudtam, hogy előbb-utóbb a Hyundai Motorsporttól is érkezik egy hasonló telefon.

De hogy éppen most és éppen a TCR Germany nürburgringi fordulójában állhatok rajthoz, az őszintén szólva engem is szuper meglepetésként ért, amiről csak néhány nappal ezelőtt értesültem.

Legutóbb tavaly december 15-én volt versenyem, aznap szereztem meg a WTCR bajnoki címét Malajziában.

Szombaton, amikor a TCR Germany első futamát rendezik, augusztus 15-e lesz, azaz napra pontosan nyolc hónap telik el két versenyem között. Amióta 2006-ban elkezdődött az autóversenyzői pályafutásom, soha nem kellett ilyen hosszú időre nélkülöznöm a versenyzést, de azt hiszem, hogy ezzel még sokan vannak így a nemzetközi mezőnyben.

Fura érzések kavarognak bennem, mert amikor tavaly világbajnok lettem, olyan felfokozott állapotban voltam, hogy ha másnap kezdődött volna az új szezon, egyből belevágtam volna. 

Azóta viszont a járvány miatt olyan sok idő telt el versenyzés nélkül, hogy szinte már egyáltalán nem is gondolok a malajziai ünneplésre, a bajnoki cím megszerzésének eufóriájára. Tényleg, nagyon ritkán jut eszembe.

Ugyanakkor egyre erősebb bennem az érzés, hogy szép és jó világbajnoknak lenni, de ez semmit sem jelent a jövőre nézve. Új szezon kezdődik, amiben mindenki a nulláról indul – én is. Bevallom, izgalmas ez az érzés, arra emlékeztet, ami legelső versenyem előtt kavargott bennem.

A WTCR-szezon a jelenlegi tervek szerint szeptemberben kezdődik, és bízom benne, hogy semmi sem húzza keresztül a számításainkat. Most azonban nem erre gondolok, hanem rendkívül hálás vagyok azért, hogy már egy hónappal korábban újra versenyezhetek. Idén két teszten vettem részt, ami a korábbi évek sűrű beosztásához képest nem sok, de a jelenlegi helyzetben nem is kevés.

Egy verseny hangulata persze teljesen más, mint egy teszté, és már nagyon-nagyon hiányzott ez a légkör.

Szakmai szempontból a TCR Germany egy erős bajnokság, a nemzeti sorozatok közül az egyik legjobb, ahonnan indulva több versenyző is megállta a helyét a nemzetközi mezőnyben.

Kiváló lehetőség ez a hétvége nekem arra, hogy az érzés egy kicsit visszaszálljon a kezeimbe és a lábaimba, ugyanakkor a WTCR-re való felkészülés szempontjából két dolog miatt sem számítok releváns eredményekre. Egyrészt ebben a bajnokságban Yokohama-gumikat használnak, miközben a WTCR-ben Goodyear lesz idén, amit alapvetően másként kell kezelni, és ez kihat a vezetés egészére. Másrészt ugyan a világkupában is megyünk a Nürburgringre, de a TCR Germanyben egy másik változatát használjuk a pályának, amin még sosem mentem azelőtt.

Amikor a Nürburgring boxutcájában sétálok, mindig jó érzéssel tölt el látni a kis szobrokat, különböző emléktáblákat. Hihetetlen történelme van ennek a pályának, ezért is térek vissza ide mindig szívesen. Ezúttal nem megyünk ki a Nordschleifére, amelyen a WTCR-ben tavaly sikerült győznöm, és amit az egyik legnagyobb szakmai kihívásnak tartok versenyzőként.

Ezen a hétvégén a Grand Prix-körnek egy rövidebb változatán vezetünk, ahol például az egyes kanyart is másként vesszük, és a meglévő 10–12 kanyarból kettő van, ami ismerős nekem korábbról. Nemcsak a pálya új most, hanem szinte minden. A csapat és maga a bajnokság is, az ellenfeleket sem ismerem igazán.

Nagyon nehéz így bármiféle célkitűzést meghatározni, főleg, hogy a napokban módosították a BoP-t is, aminek következtében a Hyundai hátrányosabb helyzetbe került tavalyhoz képest.

A motorerőt még jobban vissza kell fojtanunk, miközben van olyan rivális, amely kedvezményt kapott hasmagasságban. Egyelőre nem tudom, hogy ennek mekkora hatása lesz, tudok-e dobogóért harcolni ezen a hétvégén.

Majd az időmérő után leszünk csak okosabbak. De ismertek, szeretnék ott lenni az elejében, és a lehetőségekhez mérten mindent meg is teszek ezért. Azért egyvalami nem lesz új: az autó, amellyel pályafutásom legnagyobb sikerét értem el tavaly. Remélem, hogy legalább egyszer odaérek a dobogóra vele Németországban, mert már ez az érzés is nagyon hiányzik.

Borítókép: michelisz.hu
Forrás: michelisz.hu