Forma-1 / Motorsport

Michelisz az első futamon elfüstölt, a másodikon kitört a felfüggesztése

Az első futamon Michelisz Norbert nem tudott elindulni a túrautó-világbajnokság (WTCC) magyar helyszínén, a Hungaroringen, mert Hondája a felvezető körben füstölni kezdett. A WTCC Magyar Nagydíjának első futamán Ficza Ferenc lett a legjobb hondás.
 
A versenynek a gyári Hondával versenyző Michelisz az ötödik helyről vágott volna neki, ám autója a felvezető körben megadta magát: előbb óriási füst csapott fel a Hondából, majd félre is kellett állnia a vb-pontversenyben eddig harmadik helyen álló Michelisznek. 
 
A Zengő Motorsport versenyzője, a 15. helyről rajtoló Ficza Ferenc remekül kezdte a futamot, a harmadik kör végére már a kilencedik helyet foglalta el, majd újabb három kör elteltével nyolcadik volt. Ficza végül legjobb hondás versenyzőként kilencedikként zárt.
 
„Ez életem egyik legnagyobb csalódása, ez a legfontosabb futam számomra. Elnézést kérek mindenkitől, aki szurkolt nekem, nagyon ritkán jönnek ki ilyen hibák. Sajnálom, hogy pont a Hungaroringen esett meg" – értékelt Michelisz az M4 Sportnak.
 
A 14 körös, esős futamot a Citroën marokkói versenyzője, Mehdi Bennani nyerte márkatársa, a brit Tom Chilton és a Ladával versenyző holland Nicky Catsburg előtt.
 
WTCC, Hungaroring, nyitó futam (14 kör, 61,334 km), végeredmény:
1. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 30:49.813 perc
2. Tom Chilton (brit, Citroën C-Elysée) 3.313 másodperc hátrány
3. Nicky Catsburg (holland, Lada Vesta) 6.367 mp h.
…9. Ficza Ferenc (Honda Civic) 52.927 mp h.
…Michelisz Norbert (Honda Civic) kiesett
 
A második futamot Ficza és Michelisz kezdték az utolsó két helyről, Michelisz autójában az első futam előtt a turbó ment tönkre, ezt kellett cserélnie a szerelőknek. 
 
""
 
 
Michelisz hatalmas felzárkózásba kezdett, közben a ladás Hugo Valantével akadt össze, de a nyolcadik kör elején már a kilencedik volt. Ezután bedarálta Nicky Catsburgot és Tom Coronelt is, majd Huffot intették ki, Norbi így a hatodik helyen találta magát.
 
Tom Chiltonnal csatázott az ötödik helyért, amikor egy korábbi csetepatéban megsérült bal hátsó felfüggesztése eltört, így visszacsúszott és a tízedik lett, amivel pontot szerzett.
 
Michelisz az összetettben így a harmadik helyről a hatodikra esett vissza.
 
WTCC, Hungaroring, fő futam (17 kör, 74,477 km), végeredmény:
1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée)
2. Yvan Muller (francia, Citroën C-Elysée) 2.821 másodperc hátrány
3. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 14.981 mp h.
…10. Michelisz Norbert (Honda Civic) 36.867 mp h.
…14. Ficza Ferenc (Honda Civic) 1:13.924 perc h.