Mezei: Szívügyem, hogy ezek a fiúk ne kallódjanak el!

A Cigány Labdarúgó Válogatott és a Magyar Vöröskereszt már három éve dolgozik együtt, aminek eredményeként a lelkes fiatalokból álló csapat tagjai az elvárásoknak megfelelő körülmények között tudnak készülni a soron következő megmérettetésekre.

Többek közt erről az együttműködésről is beszélt a válogatott szövetségi kapitánya, Mezei István, aki 1992 óta áll a nemzeti csapat élén.

– Hogyan történt a Magyar Vöröskereszttel való megegyezés?
– Már korábban önkéntes voltam a Vöröskeresztnél. Majd megközelítőleg három éve találkoztam a szervezet tanácsadójával, akivel nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki. Elismerte a munkánkat és nagyon kíváncsi volt, hogy mi minden van bennünk. Nem sokkal utána meghívtak minket Rómába, ahol a Vatikán ellen léptünk pályára, majd a nagyarányú győzelmünk után szinte egyik napról a másikra megállapodtunk a Magyar Vöröskereszttel. Mondanom sem kell, hogy milyen jó érzés volt.

– Miben tudja az Önök munkáját segíteni a Vöröskereszt?
– A lehetőségeihez képest többek közt sportfelszerelésekkel, utazási és étkeztetési hozzájárulásokkal támogatnak minket, továbbá a Vöröskeresztnek köszönhetjük azt, hogy márciusban létrejött egy olyan cigány szervezet, amelynek jelenleg már 500 tagja van.

– Vannak más támogatóik is?
– Bármennyire is szeretném, nem tudom azt mondani, hogy: igen, sokan vannak. Az utóbbi időben fel-felbukkantak nevesebb cégek, de igazán egyet sem tudok megnevezni, amely komolyan mellettünk állna és segítené a csapat munkáját. Az ígéret önmagában kevés, ezeknek a vállalatoknak a vezetői pedig többnyire csak a szavakkal dobálóznak. Ez akkor volt nagyon rossz, amikor anyagi okok miatt július 16-án nem tudtunk résztvenni a Helsinki Kupán, amelyet 2006-ban már megnyertünk.

– Mit tesz a támogatásért cserébe a cigány válogatott?
– Én és a játékosaim is részt veszünk a Vöröskereszt különböző rendezvényein, ahol amiben csak tudunk, segítünk. Szívesen tesszük ezt, hiszen ők is segítenek nekünk. Nagyon sokszor ezeken a rendezvényeken a játékosaim családtagjai, barátai is megjelennek és ilyenkor ők is „csatasorba állnak”.

– Hogy fér össze a játékosok felkészülése és a Vöröskereszt munkájának segítése?
– Természetesen összefér a kettő. Mindig egyeztetünk a Vöröskereszttel. Amikor nincs edzés és a játékosaimnak van egy szabad délutánjuk, akkor eljárnak és segítenek. Természetesen amikor edzés van, akkor elvárom, hogy minden játékosom 100%-osan a pályán legyen, nem pedig máshol, de ezzel szerintem minden edző így van. Szívügyemnek érzem, hogy ezek a fiúk ne kallódjanak el.

– Mi az általános elvárása a labdarúgóitól?
– Elsősorban az, hogy tiszteljék egymást és az ellenfél labdarúgóit. Ez nagyon jól működik. Bizonyíték rá, hogy 110 fellépésünk alatt egy játékosom sem kapott piros lapot. Másrészről az, hogy legjobb képességeik szerint játsszanak, függetlenül attól, hogy barátságos vagy tétmérkőzésről van szól. Ezzel kapcsolatban is csak dicsérni tudom a fiúkat, hiszen a 110 mérkőzésből 107-et megnyertek.

– Ez fantasztikus teljesítmény. Kevés csapat rendelkezik ilyen mutatóval. Hogy volt képes ilyen sok mérkőzésén maximálisan teljesíteni a cigány válogatott?
– A játékosaim ismerik egymást. Szeretnek focizni és példaértékű a hozzáállásuk. Amikor a pályán vannak, megszűnik számukra a külvilág és csak a játékkal foglalkoznak. Addig nem nyugszanak, míg nem találnak be az ellenfél kapujába, ha pedig már betaláltak, nem vesznek vissza a lendületből.

Ecsedi László