Magyar foci

Mészöly a szurkolók segítségével győzné le a Pápát

A tavasszal sokat bosszankodtunk, hogy bár játékban nem nyújtottunk rossz teljesítményt, de ez eredményekben nem igazán látszódott meg. Most végre eredményes hetet zártunk, hiszen sikerült nyernünk a Zalaegerszeg és a Haladás ellen is, ami leginkább annak köszönhető, hogy az érthetetlen szolnoki vereség után sem ijedtek meg a játékosok. Mi, edzők nagyon bíztunk a csapatban, és úgy gondolom, a játékosok bizonyították is, hogy lehet rájuk számítani kiélezett helyzetben is. Külön öröm, hogy taktikus, fegyelmezett játékkal sikerült elhozni a három pontot Szombathelyről, és bízom benne, hogy ezúttal is helyén lesz a szívük a srácoknak. A közönségünk újra bizonyította, hogy a legjobb az országban, és elérte azt, hogy nagyon szeretnek a játékosok hazai pályán játszani, mivel nehéz helyzetben sem fordultak el egy percre sem tőlünk a szurkolók. A Pápa ellen azzal a szemlélettel és azzal a felfogással kell pályára lépnünk, ahogy azt tettük a Zalaegerszeg és a Haladás ellen, és akkor hazai pályán behúzhatjuk a meccset. A csapat megkönnyebbült, sokkal felszabadultabban jönnek az edzésekre a játékosok, ez a két győzelem hangulatilag nagyon sokat jelentett a csapatnak – mondta Mészöly Géza az ujpestfc.hu-nak.