Mesteredzői címet kapott a magyar kajak-kenu "tehetséggyártója"
Mit gondol, mi az oka annak, hogy a jelenlegi felnőtt női válogatott jelentős részének a nevelőedzője lehetett?
– Először is szerencsém volt. Lehet akármennyire lelkes és felkészült az edző, ha nem ballag be a tehetség a vízitelep kapuján. A másik fontos dolog, hogy ha már bejön a kapun, akkor megtartsuk a gyereket a sportágnak és megszeretessük vele a kajakozást, ez nekem talán sikerült. A harmadik nagyon fontos szempont, hogy az a társaság, akik már annyi szép eredményt értek el, egy nagyon lelkes kis csapat volt, jó erős generáció. Az 1982 és 87 között születettek közül került ki Paksy Tímea, Benedek Dalma, valamint Szabó Gabriella és Kozák Danuta is.
Ők mind a négyen Öntől tanultak meg kajakozni, melyikükre a legbüszkébb?
– Tudja ez olyan, mintha egy négy gyerekes apukától kérdeznék meg, hogy ki a kedvence. Ezeket a lányokat én 15-20 éve ismerem, annak örülnék a legjobban, ha magyar színekben az idei olimpián ők mennének négyen K-4 500 méteren. Nem tudnék köztük különbséget tenni. Van olyan, akivel a mai napig legalább hetente egyszer beszélek, van, akivel ritkábban, hogy ezt ki-mennyire igényli, az egyéni habitus kérdése. Természetesen mind a négy lánynak figyelemmel kísérem a pályafutását.
Mi az oka annak, hogy 10 éve kizárólag lányok felkészítésével foglalkozik?
– Annak érdekében, hogy a KSI-ben minél több gyereket tudjunk megfelelően felkészíteni, 10 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy elkezdtünk külön foglalkozni a lányokkal és a fiúkkal, így nem kell túl nagy létszámú csoportokkal dolgozni. Miután a vegyes csapatomból korábban leginkább a lányok emelkedtek ki, ezért úgy döntöttem, hogy az ő edzéseiket fogom irányítani.
Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy gyerekben észrevegye a tehetséget?
– Ez változó. Volt olyan versenyzőm, akiről azt hittem, hogy olimpiai bajnok lesz, annyira tehetséges, ő 13 évesen egy sérülés miatt abbahagyta a kajakozást. Egyébként általában 16-17 évesen körvonalazódik igazán, hogy kinek érdemes sportolnia felnőtt szinten. 18 éves korig nem kell, hogy ez foglalkoztassa a gyereket, addig nyugodtan lehet kajakozni és tanulni egyszerre. Utána viszont edzői felelősség, hogy orientáljuk a versenyzőt, meg kell tudni neki mondani, hogy érdemes-e ezzel foglalkoznia, vagy a civil életbe fektessen több energiát.
Több mint 20 éve hűséges edzőként a KSI-hez, mi az oka annak, hogy soha nem váltott egyesületet?
– Nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak és azoknak az edző kollégáknak, akik segítették a munkámat. Rajtuk kívül hálás vagyok az összes olyan versenyzőnek, aki dolgozott a kezem alatt, nekik is sokat köszönhetek emberileg és szakmailag is. Voltak nehezebb időszakok, például amikor elvették tőlem Paksyékat, később Kozák Danutát és Szabó Gabit. Akkoriban kaptam ajánlatokat, megkerestek máshonnan is, de nem tudtam itt hagyni a gyerekeket, mert úgy éreztem volna, hogy cserbenhagyom őket.
Sok utánpótlásedző vállal előbb-utóbb felnőtt versenyzőket is, miért nem foglalkozik nagyokkal?
– A felnőttek között már több a politika, nagyobb a pénznek a hatalma, mint az utánpótlásban és kevésbé fontos maga az ember, illetve a versenyző. Én inkább az emberrel, a neveléssel szeretek foglalkozni, ahelyett, hogy dollárjelek pörögjenek a szemem előtt. Tisztább, őszintébb az utánpótlássport, korrektebb a kapcsolat a versenyzőkkel és az edzőkkel is, mint a felnőtt mezőnyben. Persze azért az emberben mindig motoszkál a kisördög, hogy ő is fel tudna készíteni olyanokat, akik éremesélyesek egy-egy felnőtt világversenyen.
5 éve irányítja a serdülő és ifjúsági válogatott női kajak szakágának felkészülését, melyik eredményére a legbüszkébb?
– Nagyon büszke vagyok például azokra a sikerekre, amit elértek a lányok a 2009-es moszkvai ifjúsági világbajnokságon. De ami ennél is fontosabb, az hangulat, ami jellemzi a mindenkori serdülő és ifjúsági válogatottat. Mindenki szívesen jön az edzőtáborokba, sportszerűen kezelik egymást a lányok és olyan légkörben dolgoznak együtt, ahol lehet fejlődni, ezt tartom talán a legnagyobb eredménynek.
Hol szeretne tartani 20 év múlva edzőként?
– Akkor is gyerekekkel fogok foglalkozni, ha lesz rá lehetőségem. Addigra jó lenne az utánpótlásképzésbe jobban bevonni a sporttudományokat, olyan alapokat adni a gyerekeknek, amelyek sikeres felnőtt sportolóvá tehetik őket és közben védik az egészségüket. Talán akkor kevesebb tehetséges sportoló kallódna el, amikor bekerül a felnőtt mezőnybe. Abban is bízom, hogy addigra szorosabb lesz az együttműködés a felnőtt edzők és az utánpótlásedzők között. A felnőtt edzők nagy része nem érdeklődik a nevelőedzőknél, nem kéri ki a véleményünket egy-egy versenyző felkészítésével kapcsolatban. Pedig véleményem szerint megkönnyítené a dolgukat, ha jobban megismernék a gyereket, miután hozzájuk kerül.
