""

A 24 éves játékos 1995-2000-ig szerepelt a dél-amerikai focicsapat színeiben. – Kisgyerek koromban fociztam a Newell’s Old Boys csapatában. Ott szerettem bele a labdarúgásba. Nagyon szeretnék egyszer oda visszatérni. Jól érzem magam Barcelonában, most még nem tervezem, hogy eligazoljak innen, de a későbbiekben szívesen visszatérnék az argentin csapatba – nyilatkozta az aranylabdás labdarúgó az ESPN televíziós csatornának.

Messi 2004-ben mutatkozott be a katalán felnőtt csapatban, amelyben eddig 177 tétmérkőzésen 119-szer volt eredményes.

Messi és az argentin válogatott:

Messi 2004 júniusában mutatkozott be Argentína színeiben, egy Paraguay elleni barátságos meccsen, az U-20-as válogatottban. 2005-ben tagja volt annak a csapatnak, amely megnyerte a hollandiai ifjúsági világbajnokságot. A tornán megkapta a legjobb játékosnak járó Aranylabdát, és a legjobb góllövőnek járó Aranycipőt is.

A felnőtt válogatottban 18 évesen, 2005. augusztus 17-én mutatkozott be, Magyarország ellen. A 63. percben cserélték be, majd a 65. percben rögtön ki is állították, miután a mérkőzést vezető Markus Merk szerint lekönyökölte a mezét rángató Vanczák Vilmost. A döntést sokan vitatták, Maradona egyenesen azt állította, előre megfontolt döntésről volt szó. Messi Paraguay ellen tért vissza a csapatba, szeptember 3-án, a válogatott 1-0 arányban megnyert világbajnoki selejtezőjén.

A meccs előtt azt nyilatkozta: – Ez egy újabb bemutatkozási lehetőség. Az első túl rövidre sikerült. Később, Peru ellen először lépett kezdőként pályára a válogatottban. A mérkőzés után Pekerman szövetségi kapitány "kincs"-ként jellemezte Messit.

2009. március 29-én, a Venezuela elleni világbajnoki selejtezőn Messi először ölthette magára a válogatott legendás tízes mezét. Ez volt Diego Maradona első hivatalos meccse Argentína szövetségi kapitányaként. Argentína 4-0 arányban győzött, az első gólt pedig Messi szerezte.