Merino dupla Prágában, az Arsenal gyakorlatilag már a Bajnokok Ligája rájátszásában
Hiszen az Ágyúsok négy forduló után száz százalékos mérleggel állnak a Bajnokok Ligája alapszakaszában. 12 pont elég lehet a továbbjutáshoz, de az első nyolc helyhez még gyűjteni kell a további körökben
Az Arsenal teljesítménye különösen azért megsüvegelendő, mert negyedik mérkőzését is kapott gól nélkül nyerte meg a gárda a Bajnokok Ligája alapszakaszában.
A keddi játéknapon a Slavia Praha vendégeként győzött 3-0-ra.
A londoni klub Bukayo Saka tizenegyesével szerzett előnyt az első félidőben. Majd a szünet után a spanyol Mikel Merino duplájával tette fölényessé a sikerét.
Ezzel az Arsenal sorozatban nyolcadik tétmérkőzésén (négy Premier League-, három Bajnokok Ligája- és egy Ligakupa-találkozó) nem kapott gólt, így 122 éves klubrekordot állított be.
A hajrában pályára lépett Max Dowman (Arsenal), aki 15 évesen és 308 naposan a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb labdarúgója.

A Napoli tavaly december, a Lazio elleni bajnoki óta sorozatban tizennyolcadik tétmérkőzésén nem kapott ki pályaválasztóként.
Igaz, az Eintracht Frankfurt ellen csak gól nélküli döntetlent ért el, amellyel mindkét csapat maradt a középmezőnyben.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül.
A 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik.
A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok. A nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik. Az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 4. forduló:
Slavia Praha (cseh)–Arsenal (angol) 0-3 (0-1)
gól: Saka (32. – 11-esből), Merino (46., 68.)
SSC Napoli (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) 0-0
később:
Atlético Madrid (spanyol) – Union Saint-Gilloise (belga) 21.00
Bodö/Glimt (norvég)– AS Monaco (francia) 21.00
Juventus (olasz)–Sporting Lisboa (portugál) 21.00
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) 21.00
Olympiakosz (görög)–PSV Eindhoven (holland) 21.00
Paris Saint-Germain (francia) – Bayern München (német) 21.00
Tottenham Hotspur (angol)– FC Köbenhavn 21.00
szerda:
Pafosz (ciprusi)–Villarreal (spanyol) 18.45
Qarabag (azeri)–Chelsea (angol) 18.45
Ajax Amsterdam (holland)–Galatasaray (török) 21.00
Club Brugge (belga)–FC Barcelona (spanyol) 21.00
Internazionale (olasz)–Kajrat Almati (kazah) 21.00
Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) 21.00
Newcastle United (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
Olympique Marseille (francia)–Atalanta (olasz) 21.00
Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 21.00