Menne vagy maradna? – Rodrygo körül teljes a káosz

Az idény végén már "szinte" eladták. A klubvilágbajnokság előtt viszont újra harcba szállt a csapatba kerülésért. Vagyis minden bizonytalan Rodrygo körül
Az egyetlen dolog, ami tény, hogy Rodrygo mindössze 88 percet játszott eddig a klubvilágbajnokságon. Ez pedig az álmoskönyvek szerint nem jelent jót.
Hogy ennek a formája az oka vagy egészen másra vezethető vissza? Egyelőre nem tudni. De Xabi Alonso ha nem is látványosan, de mellőzi a brazilt.
Aki a hírek szerint amennyire szeretett volna távozni a szezon végén, annyira szeretne most maradni a Real Madrid kötelékében.
De kétségbe esnie azért nem kell. Mert ha az új trénernek nem kellene, akkor sorban állnak érte. Hiszen hallani a PSG, a Manchester City és az Arsenal érdeklődéséről is.
Sőt az Ágyúsok az utolsó angol sajtóhírek szerint nem sajnálnának 90 millió eurót áldozni a megszerzésére.
Az ügy tehát egyelőre képlékeny. Rodrygo Goes láthatóan bizonytalan jövővel néz szembe Xabi Alonso irányítása alatt. Így egyre erősebbek a találgatások a személyével kapcsolatban.
Rodrygo tehát maradna, azonban a tudatta a klubvezetéssel azt is, hogy a bal szélen szeretne játszani. Ezt a pozíciót jelenleg Vinícius Junior tölti be. Akinek az eligazolásáról is felröppent már pletyka. De a hosszabbításáról is.
A Real Madrid azért nyitott lehet Rodrygo eladására, de az értékét körülbelül 100 millió euróra becsülik.
A befolyó pénzzel pedig lennének még fontos tervei Xabi Alonsónak. Így a maga részéről láthatóan lemondana a csatárról, az érte kapott eurómilliókat pedig okosan fektetné be.
Az viszont bizonyos, hogy július végéig döntést kell hozni az ügyben. Legyen az akármilyen is.