Mélységek és magasságok
Mélységek és magasságok jellemezték eddig a magyar hegymászás idei esztendőjét, hiszen egyrészről két nagyszerű hegymászónkat veszítettük el idén Győrffy Ákos és Suhajda Szilárd személyében, akikért az egész nemzet izgult és gyászolja őket, másrészről pedig Varga Csaba ismét a csúcsokba repített minket a nemzeti lobogónkkal együtt a Nanga Parba (8126m) megmászásával, mely sikerével immár hat nyolcezres csúcsnál tart tiszta mászással, oxigénpalack nélkül.
A nagyváradi alpinistával hazaérkezése után beszélgettünk és kértük meg, hogy mesélje el a Sporthatároknélkül.hu olvasóinak a sikeres expedíciónak a részleteit.
Miért pont a Nanga Parbat, mely szanszkritül Meztelen hegyet jelent?
Ez belső érzés volt. Tavaly kétszer voltam Nepálban, illetve Pakisztánban már négy éve nem jártam, és most úgy éreztem, hogy inkább Pakisztánba vágyom.
Mi a különbség Nepál és Pakisztán közt hegymászó szemmel nézve?
Mindkettő gyönyörű ország, és mindkettőben nagyon jó hegyet mászni. Számomra nagyon sok szempontból hasonlítanak a sok különbözőségük ellenére is. Pakisztán sokkal vadabb, míg Nepál turista barátabb. Míg Pakisztán sivatagosabb, addig Nepál zöldebb és esőerdősebb.
Bizonyára kedvesebb lehet számodra Pakisztán, hiszen több sikeres csúcsmászáson vagy túl, a hat darab nyolcezreséből már négyet megmásztál.
Nem ilyen mércével mérem, hiszen Nepál is nagyon különleges hely. Mindkét országban nagyon kedvesek az emberek.
Nagyon hirtelen indultál útnak, nem sokat lehetett tudni az expedíciódról. Ez szándékosan alakult így?
Régóta tervben volt, de nehezen jött össze az expedíció, csak a tavasz folyamán véglegesültek a részletek és vált minden biztossá, de rólam amúgy is tudni kell, hogy sosem szerettem reklámozni magam, egyáltalán nem hiányzik a celeb élet.
Ennek ellenére nagyon nagy figyelem irányult az utadra, és feltételezem azóta is égnek a vonalak.
Igen, egy nagyon nagy sajtófigyelem követett végig, hiszen Suhajda Szilárd halála után a hegymászás a reflektorfénybe került, így akarva akaratlanul is nekem is jócskán jutott ebből a figyelemből. Egy ismerősöm, aki a szakmában dolgozik azt mondta, hogy aznap amikor feljutottam a csúcsra sokkal többen követték a hírt, mint Szoboszlai Dominik átigazolását a Liverpoolhoz.
Én egy héttel a tragédia után utaztam, és őszintén szólva próbáltam is kerülni a felhajtást, sokan kerestek és nem akartam nyilatkozni, azt mondtam, majd ha sikerül, akkor lesz miről beszélni, de fölöslegesen nem kell borzolni a kedélyeket és szenzációt hajhászni.
A bejelentést is nagyon diszkréten tettük meg, a magyarországi Kárpát Egyesület megalakulásának 150. évfordulója adta az alkalmat.
Hogyan élted meg Szilárd halálát?
Szilárd eltünése engem kísértetiesen emlékeztetett Erőss Zsolt eltűnésére, mely tíz éve ugyanebben az időszakban történt. Őszintén megdöbbentett, hiszen Szilárd egy remek mászó volt, biztos voltam abban, amikor elindult, hogy vagy sikerrel megmássza az Everestet, vagy nem sikerül neki, de egy pillanatig sem hittem az indulásakor, hogy nem tér vissza.
Mi volt az a pillanat amikor úgy gondoltad, hogy most már nagy a baj?
Már az elején, amikor eltűnt éreztem, hogy ennek nem lehet jó vége. Abban a magasságban oxigén nélkül huzamosabb ideig lehetetlen túlélni. Amikor az első este még mindig nem lehetett tudni felőle semmit, akkor már mindenképp úgy gondoltam, hogy nagy a baj
Mekkora nyomást helyezett rád Szilárd halála és az ennek következtében kialakult médiafigyelem?
Szilárd halála megrázott, de nem nehezedett rám nyomásként, ugyanúgy a médiafigyelem sem. A hegymászásban mindig benne van a kockázat, és mindig ezzel a tudattal indulok neki, de bízom magamban és az ítélőképességemben, hiszen több alkalommal is bebizonyosodott, hogy még ha nehéz is, képes vagyok visszafordulni.
A teljes interjút a sporthatároknélkül.hu oldalán tudjátok elolvasni ide kattintva.
Forrás: sporthataroknelkul.hu
Borítókép: Hazajáró / facebook