Magyar foci

Méltó ellenfele volt az ETO-nak a Bölcske – Magyar Kupa

""

A harmadik vonalbeli Bölcske ellen a bajnoki listavezető Győr – Andrics két, valamint Dudás egy góljával – már az első félidő végéig jelentős előnyt szerzett.  A folytatásban, noha az utolsó félórát emberhátrányban játszotta le, felnőtt ellenfeléhez a bölcskei csapat, ebben a játékrészben mindkét csapat (Rompos és Szili, illetve a büntetőt értékesítő Strestik és Trajkovic révén) két-két gólt ért el. A Győri ETO magabiztosan győzött 5-2-re.

""

Tulajdonképpen mindkét edző elégedetten nyilatkozott a Bölcskei SE – Győri ETO FC Magyar Kupa mérkőzés után. Pintér Attila elégedett lehetett a továbbjutással, valamint azzal, hogy ismét az ETO lőtte a legtöbb gólt a fordulóban. Buzás Attila pedig a két rúgott gólra és csapat játékára is büszke lehet. A szakemberek az eto.hu-nak nyilatkoztak:

A mérkőzés összefoglalója:

LABDARÚGÁS
Magyar Kupa 3. forduló
Bölcskei SE-Győri ETO 2-5 (0-3)
Gólszerző: Rompos (68.), Szili (89.) ill. Andric (28.30.), Dudás (43.) Strestik (62.), Trajkovic (85.)