A brit sajtó szerint ugyanis német menedzsere lesz a Tóth Alexet is foglalkoztató AFC Bournemouth-nak, amely kis szerencsével még nemzetközi kupainduló is lehet.
Ugyanis egybehangzó vélemények szerint Marco Rose lesz a Tóth Alexet is foglalkoztató AFC Bournemouth labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Az értesülést a Daily Telegraph és a The Guardian is megerősítette. Eszerint az RB Leipzig korábbi trénere a legesélyesebb a pozícióra.
Tóth Alex klubjának azért kell új edzőt keresnie, mert a spanyol Andoni Iraola úgy döntött, három szezon után az idény végén távozik a klubtól.
A brit sajtó szerint a jelenleg az Ipswich Townnál dolgozó Kieran McKenna neve is felmerült utódként. Érte azonban hatmillió fontos kivásárlási árat kellene fizetni, mivel 2028-ig szerződés köti jelenlegi együtteséhez.
A 49 éves Rosét tavaly márciusban menesztették Willi Orbán és Gulácsi Péter csapatától, amelyet 2022 szeptemberétől 128 mérkőzésen irányított.
A lipcseiekkel 2023-ban a Német Kupát és a szuperkupát is megnyerte. Korábban pedig a Borussia Dortmund, a Borussia Mönchengladbach, valamint az osztrák Red Bull Salzburg vezetőedzőjeként is dolgozott. Utóbbival kétszeres bajnok.
A Bournemouth 32 forduló után a 11. helyen áll a Premier League-ben.