Olimpia 2016

Megvan, ki viszi a magyar zászlót Rióban

 

""

 
A kvótaszerzés még nem zárult le, az augusztusi játékokon a jelenlegi állás szerint húsz sportágban 162 magyar sportoló indulhat.
 
A küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt – a négy évvel ezelőttihez hasonlóan – Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató lesz.
 
A riói játékokra az első sportolói gép július 30-án indul, az úgynevezett aranygép augusztus 24-én érkezik haza.
 
Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat.
 
A fogadalomtétel szövegét két öttusázó, az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (23 éves) és a londoni játékokon harmadik Marosi Ádám (32) mondta el a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte: aki most esküt tesz, már sikerrel vette az első akadályt, mivel sok sportágban nehezebb megszerezni a kvalifikációt, mint jól szerepelni. Kitért arra is, hogy a MOB álláspontja doppingkérdésben a zéró tolerancia.
 
Áder János köztársasági elnök azt hangsúlyozta: Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de ha lakosságarányosan vizsgálják a magyar sportolók teljesítményét, akkor a magyar a harmadik legeredményesebb nemzet.
"A labdarúgó Európa-bajnokság hamarosan véget ér, de a közösségi élmény, amelyhez elég volt a játékosok becsületes, tisztességes hozzáállása, velünk marad. Az olimpiai közvetítéseket milliók nézik majd, Önöknek érezniük kell a szurkolók bíztatását, a mi bíztatásunkat" – fordult a sportolókhoz az államfő.