Kép forrása: Rene Nijhuis/MB Media/Getty Images

Kölcsönszerződés, 52 millió eurós vásárlási opcióval, ötéves szerződés.

Az Arsenal a nyári átigazolási időszak hajrájában újabb komoly lépést tett: megállapodott a Bayer Leverkusennel Piero Hincapié kölcsönvételéről. A 23 éves ecuadori válogatott védő egy szezonra érkezik kölcsönbe, a londoni klubnak pedig 52 millió eurós opciója lesz a végleges szerződtetésére.

Amennyiben élnek ezzel a lehetőséggel, Hincapié ötéves kontraktust írhat alá az Emiratesben.

Nem ismeretlen terepen

Hincapié neve régóta forgott a Premier League-csapatok radarján. A bal lábas védő elsősorban középhátvédként bevethető, de a baloldalon is képes helytállni. A Sky Sports szakértője, Tim Vickery szerint az ecuadori játékos mára kinőtte fiatalkori hibáit:

„Eleinte túl vékonynak és bizonytalannak tűnt, de hatalmas fejlődésen ment keresztül, ma már egy komoly szintet képviselő védő.”

Az Arsenalnál ugyanakkor kérdéseket is felvet a transzfer: Gabriel Magalhães és Riccardo Calafiori mellett újabb bal lábas hátvéd érkezik, így Mikel Artetának bőven akad majd választási lehetősége a védelem tengelyében.

Kiwior távozóban

A Hincapié-üzletnek közvetlen következménye is van: a lengyel Jakub Kiwior kölcsönben a Portónál folytatja, kötelező megvásárlási opcióval. Az Ágyúsok tehát nem bővítették, hanem inkább átalakították a hátsó alakzatot, amely most papíron minden korábbinál stabilabbnak tűnik.

Érdekesség, hogy Vickery szerint a Liverpoolnak nagyobb szüksége lett volna Hincapiére, mégis az Arsenal csapott le rá.

Szuperrangadó vár Szoboszlaiékra a bajnokságban

Saka hiánya árnyalja a képet

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az Arsenal gondok nélkül készülhetne az Anfieldre. Bukayo Saka újabb combsérüléssel bajlódik, és biztosan kihagyja a vasárnapi rangadót. Az angol válogatott szélső ugyan megúszta a műtétet, de az Arsenal legnagyobb fegyvere nélkül kell szembenézniük a bajnoki címvédő Liverpoollal.

Az Arsenalnak Hincapié megszerzése már a nyolcadik új játékosa volt a nyáron.

  • Kepa Arrizabalaga – a Chelsea kapusa, alacsony vételáron érkezett, rutinos kiegészítőként.

  • Martín Zubimendi – a Real Sociedad spanyol válogatott középpályása, több mint 60 millió euróért igazolt az Ágyúsokhoz.

  • Christian Nørgaard – a Brentford dán középpályása, nagyjából 12 millióért.

  • Noni Madueke – a Chelsea angol szélsője, 55-60 millió euró közötti összegért.

  • Cristhian Mosquera – a Valencia fiatal spanyol védője, hosszú távú befektetésként szerződtetve.

  • Viktor Gyökeres – a Sporting CP svéd gólvágója, 73 millió euró fejében.

  • Eberechi Eze – a Crystal Palace támadó középpályása nagyjából 70+10 millió euró fejében érkezett.