Megvan a Manchester United új kapusa

Úgy tűnik, hogy a negyedik számú jelöltjét tudta megszerezni Ruben Amorim a kapusposztra, de ezzel egyáltalán nem biztos, hogy rosszul járt
Annak ellenére, hogy a Manchester United menedzsere pénteken is kiállt Onana mellett és az újságírókat a kötelező sajtótájékoztatón biztosította, hogy a kameruni véd majd a hétvégi bajnokin.
De azért, ahogy azt tervezték, mégis vásárolt egy új kapust a gárda.
Korábban már „összehozták” a Manchester United és a belga játékos nevét, így nem meglepő, hogy végül ő lett a befutó.
Hiszen Fabrizio Romano információi szerint az angol klub leigazolta Senne Lammenst.
A Royal Antwerp kapusával anyagilag is jól jártak. Még akkor is, hogyha egy hónapja még 10 millió euróra becsülték az árát.
Most viszont már 20 milliót kell majd kifizetniük a Royal Antwerpnek.
A belga klubbal még pontosításra várnak az átutalás részletei.
Lammens azonban már igent mondott a Manchester Unitednek. Vagyis valószínűleg biztosították róla, hogyha az Old Traffordra költözik, akkor versenyhelyzet lesz Andre Onanával a kezdő posztért.
Lammens a múlt szezonban 44 mérkőzésen védett és 10 alkalommal nem kapott gólt.
Mindössze 23 éves, így komoly vetélytársat kapott az elmúlt idényben többször bakizó Onana.