Küzdősportok

Megvan a Trónok harca sztárjának új ellenfele

Hafthor Bjornsson megtalálta új ellenfelet a szeptember 18-ai összecsapására. A harcos ellenfele a szkanderes Devon Larratt lesz.

Kettejük küzdelme zárja majd a következő hónapban Dubajban sorra kerülő Fight Night 3-mat.

A küzdelemről Bjornsson ezt írta: "És folytatódik! Végül megerősítettek a harcot szeptember 18 -ra! Sok sikert, ezúttal szüksége lesz rá!"

Larratt így válaszolt: "Nem mondom, nehéz dolgom lesz. Köszönöm a lehetőséget.”

Bjornsson eredetileg ősi riválisával, Eddie Hall-lal csapott volna össze, melyet a „történelem legnehezebb bokszmeccsének” neveztek volna. Ez a találkozó azért nem jöhetett össze, mert Hallnak levált a bicepsze, így a rajongók nagy bánatára kénytelen volt visszalépni.

Hall azóta megerősítette, hogy a bicepszét megműtötték, és felépülése jól halad. Ez után egy felvételt is közzétett az edzéséről, mellyel ismét bebizonyította, hogy nem egy olyan halandó, mint mi.

Bjornsson, aki a Trónok harcának főszereplője, az egyik legjobb erőember a világon. 2018 -ban a világ legerősebb emberévé koronázták. Ő volt az, aki elsőként a földről felhúzva (deadlift) megemelt 501 kilogramot, ezzel épp Hall rekordját adta át a múltnak. Igaz, mivel a rekord nem versenyen, hanem egy edzés során született, nem tekinthető hivatalosnak.

Az, hogy így figyelembe kell-e venni a rakordot, csak tovább szította a két harcos közti feszültséget.

Ami Larrattot illeti, őt minden idők egyik legjobb szkanderesének tartják, és eddig hatalmas karriert futott be. A rajongók kétségkívül szívesebben nézték volna, ahogy Hall Bjornssont fogadja, de minden bizonnyal ez sem lesz rossz küzdelem.

Forrás: givemesport.com

Borítókép: twitter.com