Megváltozott a lesszabály? Egy svéd klub trükkje „írta át” a labdarúgást

Nem hallottak még a Torns IF-ről? Nos ezzel valószínűleg nincsenek egyedül. Azonban mindez megváltozhat, mivel a svéd harmadosztályú gárda beírta magát a lesszabály történelmébe.
A Svédország harmadosztályában szereplő Torns IF olyan „kiskaput” talált a les-szabályban, amely végül a Nemzetközi Futballszabályalkotó Testületet (IFAB) is lépéskényszerbe hozta. A kisvárosi klub különleges videóval mutatta be a világ számára a „scoop pass” névre keresztelt trükköt, amely gyakorlatilag kijátszotta a leshelyzetet.
A módszer lényege az volt, hogy a labdát nem elrúgták, hanem az egyik játékos a lábfeje hajlatában tartotta meg, majd onnan indította el a társát. Az IFAB szabálykönyvében ugyanis korábban az állt, hogy a *„játék” vagy *„érintés” első pontját kell figyelembe venni a les megítélésénél. Ez azt jelentette volna, hogy a támadó onside-nak számít már az első érintésnél – még akkor is, ha közben jóval a védők mögé futott.
A kísérlet óriási visszhangot kapott, a Torns IF vezetőedzője pedig egyenesen az IFAB-hoz fordult a szabály tisztázása érdekében.
Swedish third-tier side Torns IF have found a way around the offside rule and it’s blown our minds.
Someone try it at Sunday league and report back, please.pic.twitter.com/NYeGJP2qDr
— Planet Football (@planetfutebol) August 30, 2023
Az IFAB lépése: tisztázva az érintés pillanata
Közel két évnyi egyeztetés után az IFAB 2025 nyarán végül módosította a szabálykönyvet. A változtatás egyértelművé teszi, hogy a labda utolsó érintésének pillanatát kell figyelembe venni a leshelyzet megítélésénél – legyen szó passzról, felszabadításról vagy akár egy kapus bedobásáról.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) az új szezont megelőzően kiadott egy összefoglalót a legfontosabb változtatásokról, amelyben külön kiemelte a lesszabály frissítését.
A kis svéd klub nem rejtette véka alá örömét:
„Megcsináltuk. A Torns IF megváltoztatta a futball szabályait”
– írták közösségi oldalukon.
A klub szerint büszkeséggel tölti el őket, hogy hozzájárultak a „gyönyörű játék” fejlődéséhez.
David Elleray, az IFAB technikai igazgatója nyilvánosan köszönetet mondott a klubnak „szelíd kitartásukért” és kreatív kezdeményezésükért.