A Szolnoki MÁV FC a csapat honlapján jelentette be, hogy a 115 éves klub a megszűnés szélére került, mivel a tulajdonosok nem tudják finanszírozni az egyesületet
A klub közleményében az szerepel, a céljuk elsősorban az utánpótlás fenntartása. Ennek érdekében megszűnhet a jelenleg az NB III Délkeleti csoportjában játszó felnőttcsapat.
„A klub infrastruktúrájának üzemeltetéséhez, az utánpótlás működéséhez és a klubban dolgozó szakemberek biztonságához át kell csoportosítanunk erőforrásainkat.” – írják a honlapon.
A klub szerint a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a utánpótlás számára 5 millió forintot szavazott meg idén. A felnőttcsapat azonban nem kapott támogatást.
Ez az összeg az előző évinek mindössze az egy huszada. Miközben a tulajdonosok cégei ennek a kétszeresét fizetik be a város kasszájába.
A klub vezetése ezért úgy döntött, hogy csak az utánpótlást viszik tovább. Hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetség Tehetség Központtá emelte ki Egyesületet.
„Minden forrásunkat az utánpótlásra és a létesítmény minimum szintű fenntartására kell fordítanunk. Szinte biztos, hogy az elmaradó támogatások miatt a létesítmény használatban is drasztikus lépésekre kell felkészülnünk.”
Ezért a klub tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a Szolnoki MÁV FC Kft a következő, 2025/2026-os szezonban nem indít felnőtt csapatot a Nemzeti Bajnokságban.
Ha azonban van rá jelentkező, akkor felnőtt csapat az indulási jogát térítésmentesen átadják az Önkormányzatnak. Vagy egy olyan vállalkozónak, vállalkozói csoportnak, akik azt továbbviszik majd.