Tenisz

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Kép forrása: Burak Akbulut/Anadolu via Getty Images

A spanyol sajtó megerősítette Rafael Nadal és Maria Francisca Perelló második gyermekének születését.

A kisfiú a Miquel nevet viseli Mery édesapjának a tiszteletére, aki sajnálatos módon 2023-ban hunyt el. A Nadal-család legifjabb tagja augusztus 7-én csütörtökön született, és a beszámolók szerint már el hagyták a kórházat.

Nadal és Perello gyerekkori szerelmek, első gyermekük 2022. október 8-án született. Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor Mery 17, Rafael pedig 19 éves volt. A kapcsolat Nadal családjához is kötődik, mert Nadal húga, Maribel osztálytársa volt Merynek, és Mery végig mellette állt a számos siker és néhány nehézség során, amik Nadal fényes karrierjét jellemezték, és amely 2024-ben ért véget.

Nadal tavaly év végén hagyta abba a teniszt, miután a Davis-kupa döntőjében lépett pályára utoljára, egy nagyszabású visszatérési kísérlet végén, ami valójában nem hozta meg a kívánt eredményt. Befejezte pályafutását, miután nyilvánvalóvá vált, hogy már nem tudja azt a színvonalat hozni, amit szeretett volna.

2005 nagy év volt Nadal számára: megnyerte Monte-Carlót, majd első Roland Garrosát, és ekkor kezdődött kapcsolata Perellóval, akit először 2006-ban láttak vele együtt. Azóta a nyilvánosságtól messze élték mindennapjaikat: Mery végig mellette volt, de nem került rivaldafénybe, csak akkor, amikor Nadal meccsein feltűnt a lelátón.

Közösségi médiában sem posztolnak sokat, próbálva megőrizni magánéletük egy részét a világ egyik legismertebb teniszezőjének státuszában.

2019. október 19-én házasodtak össze egy privát ceremónián Pollencában. Első gyermekük három évvel később született, akit Rafa Jr.-nak is hívnak.

„Te vagy a legjobb élettársam. 2005-ben nem is gondoltuk volna, hogy 20 év múlva családként itt leszünk. Mindig ott voltál mellettem, támogattál, még akkor is, amikor nem volt könnyű. Remélem, annyira boldoggá teszlek, amennyire te engem” – mondta a Roland Garroson tartott ünnepi beszédében.

Gratulálunk Rafaelnak, Merynek és családjuknak a második gyermekük születéséhez!