Megszólalt a tragikusan fiatalon elhunyt kenus özvegye

Az Újságmúzeumnak sikerült elérnie a tragikus sorsú kenus, Szegedi Károly özvegyét. Magdolna Los Angelesben él és 42 éve egyszer sem nyilatkozott az újságoknak Szegedi Károly 1978-ban, 25 éves korában bekövetkezett haláláról.

Szegedi Károly 1953-ban született. A kenuzás meglehetősen későn, 17 éves korában jött az életébe. Egy hangulatos dunai kajaktúrán vett részt, ahol egy kajaklapát pont úgy tört ketté, hogy leginkább egy kenulapátra hasonlított. Tréfából kezdett vele lapátolni, fél térden a kajakban, a többiek pedig szájtátva néztek, hogyan suhan a vízen. Azt mondják, nincsenek véletlenek…

Pillanatok alatt felnőtt válogatott lett. Tizenkilenc évesen a Wichmann, Tatai, Petrikovics trió mellett tréningezhetett. „Csak álltam mellettük, néztem, hogy mekkorák, legszívesebben kezit csókolommal köszöntem volna nekik, de ahhoz sem volt bátorságom. Álltam mellettük, néztem őket és rádöbbentem: kegyetlenül sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy megközelítsem őket.” – monda akkor Szegedi. 

Mindig mosolygott, mindig jobb akart lenni. 1975-ben aztán, 22 évesen a belgrádi felnőtt világbajnokságon 10 ezer méteren ezüstérmes lett, majd az olimpiai részvételt is kivívta. Boldog volt, már házas, mert elvette élete szerelmét és 1975-ben a kisfiuk, Attila is megszületett. Azt a szoba-konyhát ahol hármasban élt a kis család, a két kezével építette fel.

Szegedi Károly első gyermekével, Attilával. (Fotó: Újságmúzeum)

Az 1976-os olimpiát nagyon várta. Hogy ott majd megmutatja a világnak, hogy 500 méteren is képes lehet az éremre. Be is jutott a döntőbe, ott viszont végül hatodik lett. Még csak 23 éves volt ekkor. Megszületett a család második gyermeke, Andrea is és úgy tűnt Szegedi Károlyé a jövő.

Aztán… Aztán a következő év áprilisában egy rövidke hír jelent meg a Népsportban: „Szegedi Károly hosszú ideje gyomorbántalmakkal küszködik, ezért abba kell hagynia az edzéseket. Jelenleg a Sportkórházban vizsgálják.”

A bennfentesek tudták, nagy a baj. Azt mesélik, még ő, az akkor is csak 24 éves fiú vigasztalt mindenkit, hogy túl lesz rajta, egy-két műtét és visszatér. Sokszor lement az edzésekre és a partról biztatta a többieket. Majd ebben az évben még egy rövid hír jelent meg róla, amely szerint újabb sikeres műtétet hajtottak végre rajta, s ha a gyógyulás a remélt ütemben halad, akkor újra elkezdheti az edzéseket.

A következő egy rövid nekrológ volt 1978 júliusában. Mély fájdalommal tudatjuk… A nekrológban az olimpiával kapcsolatban az szerepelt, hogy „már akkor is beteg volt, de még senki sem sejtette.”

Az újfehértói önkormányzat weboldalán még ma is egy olyan cikkel emlékeznek a város szülöttjére, amelyben a halál okaként egy titokzatos fertőzést emlegetnek. Az írás szerint Szegedi Károly, a fiatal kenus Montrealban, az olimpiai verseny során vízbe esett a hajójából és a szennyezett víz okozott olyan fertőzést, amelybe később belehalt. A korabeli újságok ellenben gyógyíthatatlan betegségről írtak. Negyvenkét év után a kenus Amerikában élő özvegye is megszólalt.

„Máig fájó, gyötrő emlék, ami akkor történt. Karesz már betegen jött haza Montrealból, kórházba került és sokáig nekem és neki sem mondták meg, hogy mi is a baja. Aztán egy napon félre hívott az egyik orvos és azt mondta: Karesznek vastagbél-rákja van és előbb-utóbb meg fog halni. Huszonöt éves volt ekkor” – kezdi Magdolna, aki ott állt kétségek között a két közös gyermekükkel, az akkor kétéves Attilával és a hat hónapos Andreával. És nem értette, hogyan történhetett mindez, hiszen a kenus az olimpia előtt semmire sem panaszkodott.

„Az orvosok szerint a genetikai okok mellett – Karesz anyukája és apukája is rákban halt meg – az élsport okozta stressz és a folyamatos fizikai terhelés hozhatta ki a betegséget. Bevallom, én akkor a doppingra is gondoltam, de ezt természetesen senki nem igazolta. Pedig akkor is tudott volt, hogy a kontroll nélküli doppingolásnak hány fiatal sportoló esett áldozatul például Kelet-Németországban.”

Magdolna szerint azért terjedhetett el, hogy a szennyezett montreali víz miatt lett beteg, mert kezdetben bélfertőzést mondtak az orvosok, pedig ekkor már nagyon jól tudták, hogy súlyos rákbetegségben szenved.

„Haragudtam a titkolózás miatt, hiszen nekem ő a férjem volt, a szerelmem, a gyermekeim apja, nem pedig egy élsportoló, akinek betegsége miatt ködösíteni kell. Persze ilyen volt az a rendszer, nem őszinte, ezért ma is haragszom” – folytatja Magdolna, aki ennyi év elteltével is keserűen beszél arról a sok szenvedésről, amelyet a férjének kellett kiállnia.

„Hosszú ideig volt kórházban, a végén már én etettem. Semmi ereje nem maradt, a gyerekek fényképeit is nekem kellett tartanom, mert a kezeit sem tudta már felemelni. Tudja, az fájt neki a legjobban, hogy a kórházi ágyánál valaki elmesélte, a fa hajóját, amelyhez annyira ragaszkodott, másnak adták és az öltözőszekrényén is más neve állt. Letaglózta, hogy élve eltemették…”

Aztán Szegedi Károly 1978. július 25-én örökre elaludt. Az óbudai temetőben több ezren kísérték utolsó útjára és az Országos Testnevelési és Sporthivatal minden megtett, hogy segítse a 23 éves özvegyet és a két kisgyermekét.

„Vaszary Zoltán segített a legtöbbet, kifizették a panellakásunk tartozását, segélyt is kaptunk, Zoltánnak örökké hálás leszek ezért. Bevallom, én még nagyon sokáig nem tudtam magamhoz térni, nyugtatókat szedtem, de a gyerekek miatt nem engedhettem el magamat.”

Magdolna hosszú évek múltán ismét párkapcsolatba kezdett, született egy harmadik gyermeke, Tamás és nagyon büszke, hogy mindhárom gyerek felnőttként sokra vitte az életben.

Szegedi Károly özvegye, Magdolna

Magdolna tíz éve az Egyesült Államokban, Los Angeles mellett él, az idősgondozásban vett részt, ám ma már nyugdíjas. Amerikai állampolgár. Arra a kérdésre, hogy gyakran eszébe jut e Szegedi Károly, azonnal rávágja:

„Karesz azóta is itt van velem. Képzelje, nem is olyan régen egy idős, Magyarországról származó asszonynál jártam Los Angelesben, nála dolgoztam. A könyvtárában aztán megláttam bőrbe kötve régi Képes Sportokat. Belelapoztam az egyikbe és ott voltak Karesz fényképei. Akkor még egészséges volt, erős és az olimpiára készült. Nekem ilyennek maradt meg, immár mindörökre.” 

Fotók, forrás: Újságmúzeum