Megszólalt a promóter is az FC Barcelona elmaradt meccse kapcsán

Mint ismeretes a spanyol bajnok lemondta a közelgő ázsiai túrájának Japánba tervezett meccsét szerződésszegés miatt
Mindezt szerda este hivatalos közleményben tudatták a rajongókkal. Akkor még a koreai meccsek is bizonytalanok voltak, azonban a túra hivatalos promótere szerint a Koreai Köztársaságba szinte biztosan elutazik az FC Barcelona.
Persze nyugtával dicsérjük a napot. Illetve ebben az esetben a repülőjegyek árának átutalásával.
A hivatalos szervező, Ham Szol szerint ugyanis mindössze ennyi hiányzik ahhoz, hogy létrejöhessen a koreai út.
Az FC Barcelona így vasárnap nem játszik a japán Vissel Kobe ellen.
De a jelek szerint július 31-én az FC Seoul, majd augusztus 4-én a szintén dél-koreai Daegu FC ellen pályára lép a csapat.
A koreai hölgy, aki a túrát szervező D-Drive képviselője már az elmaradás okait is részletezte.
„A Vissel Kobe és a Barcelona közötti mérkőzést a Yasuda Group szervezte. A D-Drive-nak szerdán kellett volna megkapnia a mérkőzés teljes árát, de a pénz soha nem érkezett meg. Ehelyett a Yasuda Group ismételten érvénytelen és hamisított dokumentumokat nyújtott be.”
A promóter szerint így az FC Barcelona helyes és felelősségteljes döntést hozott a japán mérkőzés lemondásával. Valamint a cég jogi lépéseket tesz kártérítést követelve.
Ezzel szemben a koreai szervezők befejezték az összes előkészületet, és fedezték a mérkőzéssel kapcsolatos összes költséget. Csak a repülőjegy árát nem utalták még át.
De ez alapján a koreai szurkolóknak nem kell aggódniuk. A FC Barcelona oda elutazik.
A klub története során egyébként 7. alkalommal és 2019 óta először fogja Ázsiában tölteni az előszezont a Barca.
A lemondás ellenére még így is megéri az utazás. Hiszen 3-4 millió euró lehet a klub tiszteletdíja. Hogy az ázsiai piac meghódításáról ne is beszéljünk.