Mégsem a Fradiba igazolt: megvan Szappanos Péter új csapata

Kalandos elmúlt egy év van a kétszeres magyar válogatott kapus mögött, de most úgy fest, megtalálta hosszú távú állomáshelyét.
Szappanos Péter a Puskás Akadémia labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
A felcsúti klub szerdán a honlapján jelezte, hogy 2028-ig szóló szerződést kötött a kétszeres válogatott kapussal.
Szappanos szabadon igazolhatóvá vált, miután szerződést bontott a szaúdi al-Fateh csapatával. A 34 éves játékos tavaly nyáron a kupagyőztes Pakstól igazolt az al-Fateh gárdájához, amelyben az első félévben 17 bajnoki találkozón szerepelt, majd télen kölcsönben visszatért a tolnaiakhoz, akikkel újra megnyerte a Magyar Kupát, emellett 13 bajnokin is védett.
Korábban voltak olyan pletykák, melyek szerint a magyar válogatott hálóőr a bajnoki címvédő Ferencvárosnál folytatja pályafutását, de végül mégsem így döntött. Az előző idény ezüstérmese és egyben a Fradi kihívója a nyáron eladta kezdő kapusát, Pécsi Ármint a Liverpoolnak. S noha Markek Tamás személyében úgy tűnt, megvan a megfelelő utód, most mégis inkább annak van valószínűsége, hogy Szappanos lesz majd a kezdő ezen a poszton.