Megrázó részletek – ez okozhatta Jota és öccse halálos balesetét

A Liverpool és a portugál válogatott sztárja és annak öccse csütörtök hajnalban szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet Spanyolországban. A rendőrség új részleteket közölt a tragédia körülményeiről.
Újabb részleteket hoztak nyilvánosságra a spanyol hatóságok a Diogo Jota és testvére, André Silva halálával végződő autóbaleset kapcsán.
A szerencsétlenség a csütörtök hajnali órákban történt Zamora tartományban, a Santander felé vezető A-52-es autópályán, amikor a testvérpár járműve az előzés közben bekövetkező durrdefekt miatt letért az útról, majd kigyulladt.
A kiérkező mentők pedig már csak a két testvér halálának tényét tudták megállapítani.
A gyászoló család és barátok a pénteki virrasztás után szombaton, a fivérek szülővárosukban, a Porto melletti Gondomarban helyezték örök nyugalomra a két férfit. A szertartáson számos Liverpool-játékos és portugál válogatott labdarúgó is részt vett.
A rendőrség tovább folytatta a vizsgálatot, és kedden a Civil Gárda újabb közleményt adott ki.
Bár hivatalosan még nem erősítették meg, az El Mundo értesülései szerint a hatóságok úgy vélik, a helyszínen rögzített nyomok arra utalnak, hogy Diogo Jota vezette a Lamborghinit, és feltehetően túllépte a megengedett sebességhatárt, amikor a durrdefekt bekövetkezett.
„A szakértői jelentés még készül, jelenleg is dolgoznak rajta” – közölték az AFP-nek.
„A Zamora Megyei Közlekedésrendészet egyebek mellett azt is vizsgálja, milyen nyomokat hagyott az egyik kerék az aszfalton. Minden eddigi adat arra utal, hogy az autó jelentősen túllépte a megengedett sebességet az adott útszakaszon.”
Amint elkészül a végleges szakértői jelentés, azt a pueblai bíróságnak adják majd át. Az El Mundo szerint a családtagoknak is fontos szerepük volt abban, hogy megállapítsák, ki ült a volán mögött. Ezt a személyes tárgyak alapján tudták azonosítani.
A végleges eredményeket egyelőre nem hozták nyilvánosságra, és az sem biztos, hogy erre sor kerül a közeljövőben.
A rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, egy hirtelen műszaki meghibásodás és a megengedettnél magasabb sebesség együtt vezetett a végzetes balesethez.
A hatóságok tovább folytatják a vizsgálatot, a család és a rajongók pedig időközben igyekeznek feldolgozni a pótolhatatlan veszteséget.