Egyéb sportok

Megnyitották a XIII. Téli Paralimpiai Játékokat

Hazánk képviseletében Dumity Richárd, paraalpesi síző vonulhatott be országunk zászlajával a Pekingi Nemzeti Stadionba. A XIII. Téli Paralimpiai Játékokon összesen 46 ország, 560 sportolója jeleskedhet a március 13-ig tartó eseményen.

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke beszédében kiemelte: „A világon összesen 1,2 milliárd ember él valamilyen fogyatékossággal, ami földünk népességének 15%-át teszi ki.” Az elnök elmondta, az IPC és tagszervezetei igyekeznek felhívni a figyelmet ezekre az emberekre. Az M4 Sport hazánk történetében először közvetíti a téli paralimpiát. Az elkövetkező versenynapokat élőben az online felületén, valamint televízióban is lehet követni majd.

Dumity Richárd először március 10-én léphet hóra óriás-műlesiklás versenyszámban, majd két nappal később, március 12-én, szlalomban bizonyíthat a világ legrangosabb téli parasport eseményén.


Forrás és képek: Magyar Paralimpiai Csapat/Hoffer Szilvi / MPB