Kézilabda

Megnyert meccset bukott el a Pick-Szeged a Flensburg ellen

A vendégeknél olyan sok volt a sérült, hogy csupán nyolc mezőnyjátékost neveztek a meccsre, vagyis csak két cserével álltak fel.

Kapusparádékkal indult a meccs, Mikler és Beutler mindent fogott, előbbi még büntetőt is. A gyenge támadójáték miatt a hazaiak szokatlanul korán, már az 5. percben időt kértek. Az első gól a 6. percben esett, a vendégek dobták, de Lékai egyenlített. Aztán a németek magyar légiósa, Mocsai Tamás – miután visszatért a kiállításából – maga is betalált.

Változatlanul sok volt elől a hiba, még lépéshibát is fújtak a szegediek ellen, igaz, a védelem jól zárt. A váltott gólgyártást Katzirz törte meg, és negyedóra elteltével először vezetett a Pick (5-4), majd Vadkerti és Sulc is betalált. Így 7-4-nél, a 17. percben időt kért a Flensburg.

De ettől nem lett jobb a játék, ráadásul, amikor Hansent kiküldték, 9-5-re lépett el a Tisza-parti együttes. Azért a hazaiak sem nyugodtak meg, a máskor pontosan célzó Törő még a kaput sem találta el hétméteresből. 

Azonos létszámban megkezdte a felzárkózást a német gárda, ám a Szeged – emberhátrányban – megint remekül küzdött, Miklerrel az élen. Katzirz egy hétperces hazai gólcsendet tört meg (12-8), azonban a félidőt Jensen időntúli hetese zárta.

A második játékrész elején felváltva potyogtak a gólok, így állandósult a 2-3 gólos vezetés. A 38. percben a német klub magyar származású osztrák légiósa, Szilágyi kétszer is villant (15-14). Kapust cserélt a Pick, Tatai jött be. Butenko vette vállára a hazai csapatot, óriási góljával lett 18-15, és az amúgy védőspecialista Herbert is jól teljesített támadásban.

Katzirz kiállítása alatt 1-1 találat született, de Bajorhegyit is kiküldték a norvég bírók (20-19). A túloldalon Mocsai sem úszta meg a két percet, de Sulc büntetőjét Beutler kifejelte! Ráadásul az egyenlítés sem maradt el. Az utolsó tíz perc 21-21-ről indult, és Szilágyi találatával már a Flensburg vezetett. 22-24-nél, hat perccel a vége előtt, emberelőnyben Skaliczki László időt kért. 

Katzirz duplájával 24-24 lett, s majdnem felrobbant a hangorkántól a csarnok, de Hansen – szintén két góllal – lehűtötte a kedélyeket, és eldöntötte a meccset.

A visszavágót jövő vasárnap rendezik Flensburgban, és a mostani eredmény alapján kisebb csoda kellene a Szegednek a továbbjutáshoz.

A másik magyar BL-nyolcaddöntős, az MKB Veszprém vasárnap lép pályára Barcelonában.

 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő

Pick Szeged-Flensburg (német) 26-27 (12-9)
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés. Újszegedi sportcsarnok, 3500 néző. Vezette: Andersen, Södal (norvégok).
Pick Szeged: Mikler – Baláz, Sulc 5, Lékai 2, Zubai 2, Katzirz 6, Törő 2. Csere: Tatai (kapus), Vadkerti 3, Butenko 4, Herbert 2. Vezetőedző: Skaliczki László.
Flensburg: Beutler – Svan Hansen 5, Szilágyi 5, Mocsai 2, Heinl 1, Boesen 2, Eggert Jensen 8 (5). Csere: Rasmussen (kapus), Knudsen 1, Fahlgren 2. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.

Kattints a jegyzőkönyvre a részletes tudósításért!

 

MTI/Fotó: szegedma.hu