Kosárlabda

Megnyerjük a bronzmeccset – Nyilatkozatok a Szolnok Final Four-kalandjáról

Ami meglepetés volt, hogy az előre beharangozott több száz török szurkolónak se híre, se hamva nem volt, talán negyvenen lehetettek a Fekete Sasok hívei. Az Olaj-tábor viszont teljes létszámmal érkezett a cívisvárosba, zúgott a "mindenki szolnoki" kórus, majd a piros-fekete sokaság a kezdés előtt elénekelte a Himnuszt. Jól indított az Olaj, mert Báder rögtön válaszolt Mensah-Bonsu kosarára. Aztán Horváth és Nikolov triplája is beakadt, majd Grebenár szerelte a levegőben Mensah-Bonsut. Ataman mester nem sokáig bírta cérnával, 13-7-nél időt kért, és próbálta rendbe rakni fiait.

A negyed végén a törökök büntetőztek, míg a mieink Gay és Grebenár eredményességével 17-13-ra vezettek. A folytatásban Gay és Hawkins is triplát szórt, aztán a szolnokiak eladott labdáit többször is megkontrázta a Besiktas, emiatt 26-27-es állásnál Pór Péter időt kért. A félidő végén is a törökök vezettek, lévén az Olaj elszúrta utolsó támadását, 30-33. A statisztikákat nézve feltűnő volt, hogy a vendégek milyen jól lepattanóztak, 27:19 volt az arány, de az is látható volt, hogy míg a törökök ellen csak öt faultot ítéltek, a mieink ellen tizenegyet az első húsz percben.

""

A nagyszünet után folytatódott az óriási, ember ember elleni harc, a mieink csak Báder közeli találataiban bízhattak, mert a távoli dobások a próbálkozás szintjén maradtak. A lepattanókat pedig leginkább a Besiktas játékosai szerezték meg.

A záró játékrész 40-47-res állásról indult, Kemp tripláját Horváth és Gay hármasai követték. A továbbiakban tartotta előnyét a török gárda, amely öt perccel a vége előtt 56-49-re vezetett. Nikolov csökkentett a hátrányon, majd szintén a bolgár játékos egyenlítette ki az övéi hátrányát. A pokolian izgalmas végjátékban 58-58 után a szerencsésebb vendégek jól büntetőztek, és kicsikarták a győzelmet a jól játszó hazaiakkal szemben.

Pór Péter:

"A Besiktas bizonyította, miért ilyen nagy hírű csapat.De ez volt az a meccs, amelyen volt esélyünk ellene, hirtelenjében három okot tudok felsorolni, amiért mégsem sikerült legyőznünk. Egy: olyan agresszíven védekezett, amilyenhez a magyar bajnokságban nemigen szokhattunk hozzá. Kettő: huszonkettő támadólepattanót szedett le, így második, harmadik szándékból is sok pontot tudott szerezni. Három: a tripladobásaink nem ültek olyan százalékkal, ahogy az megszokott és elvárható."

Ergin Ataman:

"Gratulálok a Szolnoknak és lelkes közönségének, amely fantasztikus hangulatot teremtett. A szolnokiak jól kielemezték a játékunkat, alaposan felkészültek belőlünk, s remekül védekeztek. Ez az első meccs az EuroChallenge-sorozatban, amelyen harmincegy százalékkal dobtunk mezőnyből és mégis nyertünk. Nem volt tiszta mérkőzés, rengeteg volt a fault. Támadásban borzalmasan teljesítettünk, de rengeteg lepattanót sikerült gyűjtenünk, s annak köszönhetően nyertünk."

Báder Márton:

"Csak négy ponttal kaptunk ki… Előzetesen úgy éreztem, hogy a Besiktas verhető csapat, és ez a mérkőzésen be is bizonyosodott. Lélektanilag fontos lett volna, hogy a második félidőben átvegyük a vezetést, ez sajnos nem jött össze. A támadásbeli hibáink nem a véletlen művei, a jól védekező ellenfél kényszerítette ki őket. Gratulálok a Besiktasnak. Nagyon szeretnénk megszerezni a harmadik helyet!"

Horváth Ákos:

"A nemzetközi rutin ott volt a kezükben, és könyörtelenül kihasználták a helyzeteiket, míg mi sajnos ziccert hibáztunk a végén. Hogy örülök-e a kupasorozatban elért jó egyéni statisztikáimnak? Egyáltalán nem. Ha rosszul játszom és úgy kapunk ki, eggyel rosszabbul érezném magam, de így sem tudok örülni. Az viszont örömteli, hogy ilyen messzire jutottunk ebben a sorozatban. A bronzmeccset megnyerjük!"

Forrás: szolnokiolaj.hu