Egyéb sportok

Megműtötték a magyar kajakkirálynő eltört kezét

A molcsapat.hu keddi tájékoztatása szerint Kovács január közepén ráesett a korábban, még októberben, kerékpározás közben megsérült kezére. Az akkor letört orsócsont-darab miatt a gyógyulása nagyon lassan haladt, és még január elején sem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni.

"Január közepén egy rendezvényre voltam hivatalos, ahol egy rossz lépés következtében elbotlottam és ráestem a korábban sérült kezemre. Ismét éles fájdalmat éreztem, és tudtam, hogy nagy a baj" – mondta a harmincegyszeres világbajnok, akinek karján jelenleg csak egy kis heg látszik, és mint hozzátette: az operáció után két nappal már szinte mindenre tudta használni a kezét. Azt egyébként elő is írták neki, hogy ha lehet, minél hamarabb erőltesse és használja.

"Jelenleg a fekvenyomáson kívül szinte minden gyakorlatot meg tudok csinálni. Az erőnlétem pedig jobb, mint eddig bármikor, ezt a futásoknál és az úszásnál is érzem. Úgy gondolom ez a második esésem is kellett ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön a kezem és most már teljesen egészségesen készülhessek az olimpiai válogatóra" – fűzte hozzá Kovács.