Pénteken a Magyarország-Uruguay barátságos mérkőzéssel avatják fel a Puskás Arénát, amely pontosan elődje helyén épült fel: a Népstadion 61 éven át nemcsak a válogatott, hanem az egész magyar labdarúgás otthona volt, ugyanis több mint 1200 futballmeccset rendeztek benne.

A létesítményt többek között a korszak két meghatározó klubja, a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva összecsapásával avatták fel 1953. augusztus 20-án: a kispestiek 3-2-re múlták felül a szovjet riválist.

 


Ilyen lett az új Puskás Aréna.
Videó: Facebook.com/Puskás Aréna 

Az első válogatott találkozóra éppen úgy november 15-én került sor, mint ezúttal: az Aranycsapat 80 ezer néző előtt 2-2-es döntetlent játszott a svédekkel tíz nappal a legendás, 6-3-as angliai diadala előtt.

A nemzeti együttes ezt követően egyetlen esztendőt leszámítva minden évben legalább egy találkozót a Népstadionban, vagy 2002-es átnevezése után a Puskás Ferenc Stadionban játszott, a kivételt 1974 jelentette. A magyarok 193 fellépésük alkalmával 99 győzelemmel, 46 döntetlennel és 48 vereséggel zártak a legendás helyszínen, a gólkülönbség pedig 388-226 lett magyar szempontból.

""
A népstadion megnyítója, 1953 augusztus 20-án.

Fotó: Fortepan.hu/Kovács József

Az első siker már a második összecsapáson összejött, méghozzá az Évszázad mérkőzésének visszavágóján, melyen Puskásék 7-1-re verték Anglia csapatát 1954. május 23-án. A veretlenség 13 találkozón át tartott a Népstadionban, ahol közben 1955-ben az Európa-kupa selejtezőjében az osztrákok felett aratott 6-1-s diadal alkalmával megszületett a máig érvényes nézőcsúcs a maga 104 ezres közönségével. Aztán 1956-ban az Európa-kupa selejtezőjében a csehek 4-2-es sikerükkel szakították meg a jó sorozatot a Népstadionban.

A leghosszabb győzelmi sorozat 16 meccsen és közel hat éven át tartott, ezt 1970 májusában a svédek 2-1-es diadala zárta le. A rekordot jelentő veretlenségi széria is ehhez a korszakhoz köthető, csak az hét meccsel korábban, 1962 októberében kezdődött.

A leghosszabb nyeretlenségi sorozat kilenc találkozóra nyúlt 1997 áprilisa és 2001 márciusa között, amely időszak alatt két vereség mellett hétszer döntetlent játszott a magyar csapat. Az egymás után elszenvedett hat vereség volt a negatív rekord az akkor már Puskás Ferenc Stadionnak hívott létesítményben, de 2007 augusztusában egy bravúros, 3-1-es győzelemmel zárta le a magyar válogatott a rossz sorozatot az akkor világbajnok olaszok ellen.

""
Éljenző tömeg a Népstadionban az évszázad mérkőzésének visszavágóján.

Fotó: Fortepan.hu/Magyar Rendőr

Ezen kívül még egy alkalommal, 2004-ben játszott az aktuális világbajnok a Puskás Ferenc Stadionban, akkor a brazilok 4-1-re győztek.

Európa-bajnokként három csapat ötször lépett pályára a legendás helyszínen: a magyarok 1977-ben és 1978-ban legyőzték a csehszlovákokat, 1983-ban döntetlent játszottak az NSZK együttesével, a görögöket 2008-ban szintén legyőzték, de előzőleg 2007-ben kikaptak tőlük.

A nemzeti tizenegy utolsó meccsét 2014. június 7-én játszotta a régi stadionban, akkor 3-0-ra legyőzte Kazahsztánt 10 445 néző előtt.

""
A Budapesti Honvéd csapata az 1953. augusztus 20-i megnyitónapi meccs előtt.

Fotó: Fortepan.hu/Magyar Rendőr

A Népstadion a válogatott találkozókon túl otthont adott többek között a kettős rangadóknak, Magyar Kupa- és Szuperkupa-döntőknek, vagy például részese volt a Ferencváros menetelésének a Vásárvárosok Kupájában, melynek végén a zöld-fehérek elhódították a trófeát 1965-ben. Az elődöntő harmadik összecsapásán az FTC 70 ezer néző előtt 2-1-es győzelmével vívta ki a fináléba kerülést a Manchester United ellen. A Vörös ördögök 2002-ben a BL-selejtezőben is alulmaradtak, akkor a Zalaegerszeggel szemben, de 2009-ben a Puskás Ferenc Stadionban játszotta csoportmeccseit a BL-ben a Debrecen, majd 2010-ben az Európa-ligában, 2004-ben pedig az UEFA Kupában a Ferencváros is.

Az akkor 61 éves létesítményben 2014. július 24-én játszották az utolsó futballmérkőzést: a Ferencváros 2-1-re kikapott a horvát HNK Rijekától az El-selejtezőben. Abban az évben augusztusban átadták a zöld-fehérek új stadionját, a Groupama Arénát, amely a válogatott elsőszámú otthona volt mostanáig.

Borítókép: Fortepan.hu/Magyar Rendőr