Angol foci

Meglepő név merült fel a City kispadjára – Arteta kulcsszerepet játszhat a váltásban

Kép forrása: Getty Images

A Manchester City már Pep Guardiola utáni korszakra készül, és a hírek szerint egy igazán meglepő jelöltet szemeltek ki a legendás menedzser utódjául.

A manchesteriek nehéz idényt zártak. Rodri sérülése komolyan visszavetette a csapatot, amely végül csak a harmadik helyen zárt a Liverpool és az Arsenal mögött. A Bajnokok Ligájában a Real Madrid ejtette ki őket, míg az FA-kupa döntőjét a Crystal Palace ellen veszítették el.

Bár Guardiola 2024 novemberében új, 2027 júniusáig szóló szerződést írt alá, a klub vezetése máris a jövőre tekint – a Football Transfers értesülései szerint pedig egyre komolyabban számolnak azzal, hogy a katalán mester e szerződés lejártával távozik.

A cél, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet az új edző érkezésével. Éppen ezért Cesc Fabregas nevét egyre gyakrabban emlegetik az égszínkékek háza táján.

A Guardiola–Arteta iskola örököse

A korábbi Arsenal- és Chelsea-középpályás jelenleg a Serie A-ban szereplő Como vezetőedzője. Fabregas már az első idényében maradandót alkotott: csapatát újoncként a 10. helyre vezette. Nem meglepő, hogy többek között az Inter és a Roma is érdeklődött iránta a nyár folyamán.

Fabregas jól ismeri az angol futballt, és Barcelonában – a La Masia akadémián – szívta magába ugyanazt a futballfilozófiát, amely Guardiola és korábbi segédje, Mikel Arteta munkáját is meghatározza. Utóbbi állítólag tanácsadói szerepet tölthet be a váltásban, mivel szoros kapcsolatot ápol a City vezetésével.

„Hiszek a hosszú távú projektben”

Fabregas nemrégiben egy interjúban kifejtette, jól érzi magát Comóban és hisz abban a projektben, amelyet a klub felvázolt neki.

„Valóban hiszek a Como projektjében. Azért kezdtem itt dolgozni, mert hosszú távban gondolkodom. Nem akarom olyan helyen befejezni az edzői pályafutásomat, ahol egy-két év után minden összeomlik. A klub és én ugyanazokat a célokat és ambíciókat képviseljük. Egy kisvárosban, egy kis klubnál dolgozunk, de nagyon nagy tervekkel” – fogalmazta meg ambícióit a spanyol tréner.

Mindenesetre, ha a City valóban Fabregasra bízná a klub jövőjét, az nemcsak bátor, hanem stílusában is következetes döntés lenne – hiszen a spanyol tréner a Guardiola-féle filozófia követőjeként érkezhetne a kispadra. Az pedig, hogy Mikel Arteta ebben szerepet játszhat, csak még érdekesebbé teszi a forgatókönyvet.