Nemzetközi labdarúgás

Meglepő jelölt a Napoli kispadjára

Paolo Sousa mozgalmas évtizedet tudhat maga mögött. A portugál tréner 2011-ben vette át a Videoton irányítását, akikkel az Európa-Liga főtáblájára jutott. Utána dolgozott Izraelben, Svájcban, Olaszországban, de kipróbálta magát szövetségi kapitányként is.

Idén februárban a Salernitana kispadját vette át, akikkel a bajnokság 15. helyén zárt, a tizenhat mérkőzésén átlagosan 1.31 pontot szerzett együttese. Klubjánál elégedettek vele, számítanának rá a következő szezonban is, de ebbe most belekavarhat a Napoli.

Sousa nemrég Rómában találkozott Aurelio De Laurentiis klubelnökkel, aki akár egymillió eurót is hajlandó fizetni a trénerért. Az üzletet előmozdíthatja, hogy jó viszonyt ápol a Salernitana elöljáróival.
 
Morgan De Sanctis sportigazgató marasztalná az edzőt, de a végső szót Sousának kell majd kimondania a következő napokban.


Arról, hogy a Napoli kispadjára Sousa mellett kik a jelöltek, már írtunk korábban.

Borítókép: Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images