Magyar foci

Megkezdődött a Sóstói stadion bontása

 

"A Városgondnokság hétfőn vette át a munkaterületet, ekkor elkezdtük a vendégszektor vasszékeinek leszedését, illetve a szektorelválasztó kordonok leszerelését" – mondta pénteken, a klub honlapján Bozai István, a székesfehérvári Városgondnokság ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a jövő héten a munkát a műanyagszékek, valamint a hazai szektorok kordonjainak lebontásával folytatják.

 

Januártól a vizesblokkok bontására kerül sor, de igyekeznek a még használható szanitereket megmenteni. Ugyancsak január folyamán szedik le a reflektorokat a tornyokról.

 

A múlt héten rendezett szurkolói fórumon Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy január és április között történik meg a lelátó bontása. Januárban írják ki a közbeszerzést a kivitelezésre, és májusban kezdődik az építkezés.

 

""

 

A város önkormányzatának közgyűlési döntése alapján a Sóstói Stadion és környéke 2017 nyarára újul meg, az új létesítmény 14 ezer férőhelyes lesz.

 

Balogh Attila, a Videoton FC ügyvezetője közölte, hogy a Videoton FC minden korosztályának edzései továbbra is Fehérváron lesznek, a felnőtt csapat bajnoki mérkőzéseit pedig Felcsúton rendezik.

 

Azok a bérletes szurkolók, akik péntek délig jelezték igényüket, jelképes, 200 forintos összegért megvásárolhatnak egy-egy széket a bontás előtt álló stadionból.