Megismétlik a 2010-es Bajnokok Ligája elődöntőt?

A friss kupagyőztes FC Barcelona a hullámvölgybe került Internazionalét fogadja szerdán este a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának első felvonásán.
Ugyan a Barcelona számít az esélyesebbnek a szerdai összecsapás előtt. De azt a 2010-es Bajnokok Ligája elődöntőjében megtanulhatták a katalán klubnál, hogy az Inter ellen ez csak papíron ér valamit.
Ami viszont tény, hogy az olasz bajnoki címvédő sorozatban három vereség után utazik Barcelonába.
Az elveszített találkozók mellett egyetlen gólt sem sikerült szereznie a csapatnak a három mérkőzésen.
Az Inter előbb a Serie A-ban a Bolognától kapott ki 1-0-ra vendégként, Majd az Olasz Kupa-elődöntő visszavágóján a városi rivális AC Milan intézte el 3-0-val a kék-feketéket. Aztán vasárnap az AS Roma nyert 1-0-ra a San Siróban.
Az elmúlt bő egy hét sikertelensége után ráadásul az Inter védelmének az lenne a feladata, hogy a lehető legjobb tudása szerint próbálja megakadályozni barcelonai támadógépezetet. Még úgy is, hogy Robert Lewandowski ezúttal nem játszhat.
A Barca mindemellett jó formában van, az ősi rivális Real Madrid legyőzésével szombaton elhódította a spanyol Király Kupát.
A Bajnokok Ligájában meggyőző játékkal lépett túl a Borussia Dortmundon a negyeddöntőben. A gránátvörös-kékek otthon 4-0-ra verték a német riválist, ezután a visszavágón belefért nekik a 3-1-es vereség, összesítésben így is 5-3-mal jutottak a legjobb négy közé. A BL-ben 2019 óta először.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapjának összeállítása szerint a Barcelonának pozitív a mérlege az Interrel szemben ebben a versenysorozatban.
12 találkozóból hatot megnyert, s négy döntetlen mellett csak kétszer veszített. Igaz a 2010-es elődöntős párharcban egy győzelem is elég volt a kék-feketéknek a továbbjutáshoz Messiék ellen.
Ami viszont az Internazionalét illeti. A mostani kiírásban az olaszok nyolc meccset is lehoztak kapott gól nélkül, sőt, a legutóbbi 20 BL-találkozójukból csupán kettőn szenvedtek vereséget 13 győzelem és öt döntetlen mellett.
A milánói alakulat mindemellett bízhat az argentin világbajnok Lautaro Martínezben is. Aki az Inter történetének első futballistájaként sorozatban öt Bajnokok Ligája meccsen szerzett gólt.
„Igazán elismerően tudok csak beszélni az Interről, nagyon tapasztalt és kifejezetten jól védekező csapat. Remekül van megszervezve a játékuk nem csak akkor, amikor védekeznek, hanem azokban az esetekben is, amikor náluk van a labda. Taktikai szempontból érett együttes, kiváló csatárokkal, és egy nagyszerű edzővel, amit ugyanis Inzaghi tett az elmúlt években, az egészen hihetetlen” – nyilatkozta Hansi Flick, a Barcelona német vezetőedzője az uefa.com-nak.
A túloldalon Inzaghi hasonlóképpen dicsérte a riválist, kiemelve, hogy a Barcelona a labdarúgás történetének egyik legkiemelkedőbb klubja.
„Tudjuk, hogy különleges a játékfilozófiájuk és páratlan az a kultúra, amelyet az első csapatnál, valamint akadémiai szinten képviselnek. Nagy tisztelettel állunk ki ellenük, mert óriási koncentrációt és taktikai bátorságot igényel egy olyan csapat ellen játszani, mint a Barcelona, amely kiváló egyéni képességű játékosokkal és nagyon erős kollektív mentalitással rendelkezik. Mindezek mellett van egy nagyszerű edzőjük, aki minden nap bizonyítja, hogy sikeres tud lenni” – fogalmazott a tréner.
Az Internek Barcelonában még soha nem sikerült Bajnokok Ligája meccset nyernie, legutóbb, 2022 októberében, a csoportkörben 3-3-as döntetlent játszott vendégként.
Az összecsapás szerdán 21 órakor kezdődik, a visszavágót pedig jövő kedden rendezik Milánóban.