Mégis lesz rájátszás a férfi vízilabda OB1-ben!
Elkészült a nyári Magyar Kupa versenykiírása: a csapatok július végétől négy hétvégén küzdenek meg a kupagyőzelemért. Az OB1 tervezett szabályai némileg módosultak, a legrangosabb helyezések eldöntéséért – a korábbi tervtől eltérően – mégis lesz rájátszás.
Ismert, hogy a koronavírus-járvány miatt teljesen felborult a megszokott rend a sportéletben, ezen belül a vízilabda világában is. Az MVLSZ az élet újraindításának, a sportág népszerűsítésének szolgálatába állította az általában az év utolsó hónapjaiban megrendezett Magyar Kupa versenysorozatot. A tornarendszerben megszervezett megmérettetésen a hagyományoktól eltérően most csak OB1-es csapatok vehetnek részt.
Az AVUS visszalépése miatt egy hely egyelőre üres, ennek sorsa a KSI és a Kanizsa június 25-i és június 27-i páros mérkőzésén dől el.
A 16 tagú mezőnyt a versenykiírásnak megfelelően a július 10-i sorsoláson négy csoportba osztják. A sorsolásnál kiemelést alkalmaznak, e szerint a 2018-19-es bajnokság végeredményét veszik alapul.
Az első fordulóban négy csoportban, egy helyszínen, egy hétvégén – szombat-vasárnap – körmérkőzést játszanak. Az így elért csoportbeli helyezések alapján állítják ösze a második forduló csoportjait, ahol a csapatok szintén egy helyszínen körmérkőzést játszanak. Az első fordulóban megszerzett pontjaikat magukkal hozzák.
A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik. A csoportokban egy helyszínen minden, a 2. fordulóban 1. vagy 3. helyezést elérő csapat játszik minden 2. vagy 4. helyezést elért csapattal.
A 2. fordulóban azonos csoportban játszó csapatok nem játszanak egymással, a 2. fordulóban elért egymás elleni eredményüket hozzák magukkal. Továbbá: ezeken a mérkőzéseken nem születhet döntetlen eredmény.
A negyedik forduló az egész torna utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak. A csapatok az elődöntőben és a döntőben egy mérkőzést játszanak. Döntetlen nincs.
A tervezett játéknapok:
1. forduló: 2020. július 25-26.
2. forduló: 2020. augusztus 1-2.
3. forduló: 2020. augusztus 8-9.
4. forduló: 2020.augusztus 15-16.
A tornák helyszínét az MVLSZ jelöli ki. Az M4 Sport várhatóan 16-20 mérkőzést közvetít.
A Magyar Kupa győztese indulási jogot szerez a 2021-22-es szezon LEN Eurokupa-küzdelemsorozatra.
A női Magyar Kupa versenykiírása szerint a csapatokat a 2019-20-as bajnokság őszi szezonjának végeredménye alapján már be is sorolták két csoportba.
„A” csoport: UVSE, FTC, Eger, Szentes, Tatabánya
„B” csoport: Dunaújváros, BVSC, III.ker.TVE, Szeged, Honvéd
A csoportokon belül mindenki kétszer játszik mindenkivel, otthon és idegenben. A folytatást illetően egyelőre több alternatívát tartalmaz a versenykiírás.
A női kupasorozat július 27-28-án kezdődik.
A szövetségben elkészült az következő OB1-es bajnokság versenykiírása is.
A férfiaknál a korábban ismertté vált, tervezett rendszer némileg megváltozott, a versenykiírás végleges változatában nemcsak a "mindenki kétszer játszik mindenkivel" versenyszakasz szerepel, lesz play off is. Ez csak az első négy hely sorsát érinti majd.
A helyezések alapján 1.-4., 2.-3. párosítás lesz a döntőbe jutásért úgy, hogy a két párharc az egyik fél 7. pontjának megszerzéséig tart, de a korábbi eredményeiket a csapatok magukkal viszik. A döntőben és a bronzcsatában "tiszta lappal" indulnak a csapatok, mindkét párharc az egyik fél második győzelméig tart. Az első meccs pályaválasztója az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat.
Fontos tudni, hogy a szezon végén a bajnokság 15. és 16. helyezettje kiesik az első osztályból, a 14. helyezett pedig két győzelemig tartó osztályozót játszik az OB1/B győztesével. (Az OB1/B-ben "fiókcsapatok" nem indulhatnak.)
Az első három helyezett a következő szezon BL-küzdelmeiben képviselheti a magyar színeket. A 4. az Eurokupában jogosult indulni. Ha a nyári Magyar Kupát olyan csapat nyeri, amely BL-indulási jogot szerez a bajnokságban, akkor az OB1 5. helyezettje is kiléphet a nemzetközi porondra, az Eurokupában.
A bajnokság augusztus 29-én kezdődik. Az alapszakasz tervezett játéknapjai:
A fordulók időpontja a válogatott nemzetközi programjai és a mérkőzésekhez kapcsolódó válogatott összetartások miatt módosulhat.
A női bajnokságban a versenykiírás szerint az oda-visszavágós, körmérkőzéses alapszakaszt követően rájátszásban döntik el a helyezések sorsát.
A 10. helyezett kiesik.
A bajnokság első játéknapja: szeptember 26.
A tervezett menetrend:
Forrás: vlv.hu
Borítókép: GettyImages