Nemzetközi labdarúgás

Megfejtettük, miért nem játszik Gera a Fulhamben

A Sport365.hu-nak nyilatkozó Sallói István úgy véli, a Fulham játékosa akkor járna a legjobban, ha egy latin bajnokságba tudna szerződni, ugyanakkor a szakember szerint Mark Hughes csak védekezésként jelentette ki azt, hogy Gerát a menedzsmentje befolyásolja a döntésében.

Mi lenne a legmegfelelőbb választás Gera számára a jövőjét illetően?

– Ha egy latin országból kapna egy ajánlatot, akkor szerintem sokkal jobban járna. Zoli már kifelé megy a pályafutásából, olyan bajnokság lenne jó számára, ahol kevesebb az igénybevétel, mint Angliában. A technikásabb futball jobban feküdne neki, így kitolhatná a pályafutása végét, és ez jobban is feküdne az ő stílusának. 

Mi lehet az oka a mellőzésének annak ismeretében, hogy Mark Hughes, bár nem játszatja, többször is kijelentette, hogy szeretné, ha Gera a Fulhamben maradna?

– Az ő esetében ugyanazt tudom mondani, mint Tiszával kapcsolatban. Az ő helyzetükre igaz a magyar képzés problémája, az, hogy ék mögötti játékosokat képeztek, a futball viszont az utóbbi években átalakult. A szó szoros értelmében vett játékmesterek megszűntek, nálunk utoljára talán Détári volt ilyen. Ezek a játékosok ma már kiszorulnak a szélre, vagy játszhatnak az ék mögött, de akkor gólokat kell rúgniuk, és a védekezésbe is be kell segíteniük, tehát a csapat legjobbjának kell lenniük. Igazából sok magyar játékos küzd ezzel, hogy se nem csatár, se nem szélső, Zolinak is ez lehet a problémája. Az pedig logikus, hogy Hughes meg akarja tartani, hiszen Gera egy olyan játékos, aki változást tud hozni a csapat játékába, ha pályára küldi. 

A walesi tréner a minap azt nyilatkozta, szerinte Gerát a menedzsmentje túl sokat befolyásolja a döntéshozatalban. Lehet ebben igazság?

– Szerintem nem. Ismerem a menedzserét, aki teljes mértékig a játékos érdekét képviseli, számára a legfontosabb, hogy játsszon, az a dolga, hogy segítse a pályafutást, és olyan csapatot próbál találni neki, ahol kezdőként számítanak rá. A Fulhamnél viszont semmi jelét nem mutatták, hogy kezdő lehetne. Ez csak Hughes védekezése, ezzel igyekszik elfedni a problémákat, hiszen Zolit szeretik a nézők, és szeretnék, ha játszana.

Mindezek fényében Gera Zoltán és Vladan Filipovics munkakapcsolata ideálisnak tekinthető? Egyáltalán milyennek kell lennie egy játékos-menedzser kapcsolatnak?

– Az ügynökök feladata elsősorban, hogy az eladót és a vevőt összehozza, hiszen ők ismerik igazán a piacot, nekik van meg a megfelelő kapcsolatrendszerük ehhez. Ha a játékossal van kapcsolatban, akkor egyfajta mentor is, aki az ügyfele mellett áll a nehéz helyzetekben is, ha nem játszik, vagy ha például a magánéletben van valami gondja. 

Faragó Zoltán