Bajnokok LigájaFutball hírek

Megdöbbentő részletek derültek ki a 2008-as BL-döntőről

Kép forrása: Etsuo Hara/Getty Images

Claude Makelélé szerint máshogyan kellett volna alakulnia a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-finálé büntetőpárbajának.

Mint ismert, a londoni Kékek egyetlen John Terry-tizenegyesre voltak attól, hogy fennállásuk első BL-serlegét megnyerjék 2008-ban, ám a klublegenda elcsúszott a moszkvai eső áztatta gyepen, így csak a kapufát találta el.

Az egykori klasszis középpályás a BetMGM és a talkSPORT által közösen készített ‘The LineUp’ című műsorban borzolta a kedélyeket nyilatkozatával.

Makélélé elárulta, Terry eredetileg nem is szerepelt a kijelölt rúgók ötfős listáján.

„Hatalmasat hibáztunk. Megegyeztünk a játékosokról és a sorrendről, majd az utolsó pillanatban változtattunk”kezdte az 52 éves francia.

„Eredetileg Salomon Kalou lett volna az utolsó rúgó, de John [Terry] elvette tőle a lehetőséget. Szerintem emiatt veszítettük el a trófeát – a futball néha kegyetlen, és ha nem úgy csinálod a dolgokat, ahogy kellene, megbüntet.”

Az angol csapatkapitány hibáját követően Ryan Giggs magabiztosan értékesítette saját tizenegyesét, Nicolas Anelka próbálkozását pedig Edwin van der Sar hárította, így a Manchester United örülhetett a moszkvai éjszakában.

„Nagyon dühös voltam, amikor kihagyta a tizenegyest, mert tudtam, hogy sok fiatal játékosnak soha többé nem lesz ilyen lehetősége. Én már nyertem Bajnokok Ligáját, de Johnnak akkor vezetőként kellett volna cselekednie, és a csapat érdekeit nézni” – emlékezett vissza Claude Makélélé.

„Nem biztosította be a győzelmünket – inkább hős akart lenni. Ha tudta volna, hogy mi lesz ennek a vége, valóban hőssé válhatott volna, hiszen ő emelhette volna fel a trófeát.”

A már 44 éves John Terry korábban többször beszélt az ominózus pillanatról.

„Arra emlékszem, hogy ott álltam a moszkvai szálloda 25. emeletén, és csak néztem kifelé az ablakon…”

„Azt kérdeztem magamtól: Miért? Miért pont akkor? Miért kezdett el esni az eső? Miért csúsztam meg? Ezek a kérdések zakatoltak bennem.”

A BL-döntőt követően hét nappal az angol válogatott Terryvel soraiban az Egyesült Államok ellen játszott barátságos mérkőzést a Wembley-ben.

„Talán az volt a legnehezebb, hogy a finálé után három nappal találkoztunk a válogatottal. 16-ról fejeltem egy gólt, de ha pályafutásom bármelyik találatát kicserélhetném arra a tizenegyesre, azt a fejest választanám” – mondta akkor a Chelsea csapatkapitánya.

A nyugat-londoni alakulatnak négy évvel később – Terry kiállítása miatt a klublegenda nélkül – összejött a hőn áhított BL-serleg, 2021 óta pedig már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát a patinás angol együttes.

A következőre egyelőre várni kell, hiszen a Chelsea 2023 tavasza óta nem szerepelt a sorozatban. Idén a Premier League-ben esélyük van arra, hogy visszatérjenek a BL-be, de ehhez az utolsó három fordulóban még szükségük lesz a pontokra.