Nemzetközi labdarúgás

Megdöbbentő ígérettel győzte meg a Barca De Jongot

Quim Domènech az ‘El Chiringuito’-ban elmondott információi alapján az FC Barcelonának komoly ígéretet kellett tennie, hogy meggyőzze Frenkie De Jongot, hogy őket válassza. Egész pontosan azt ígérték, legalább három középpályás távozni fog a klubtól nyáron.
 
De Jong egyik követelése az volt, hogy állandó játéklehetőséget szeretne, és úgy tűnik, erre reagált úgy a Barca, hogy három középpályást is piacra dobott. Annak ellenére, hogy Quim forrása nem fedte fel ezen játékosok kilétét, lehet sejteni, kikről van szó. Quim azt állítja, Ivan Rakitic, Denis Suarez és Rafinha hagyja el a klubot.
 
Nyilvánvaló, hogy Denis Suarez távozása nem lep meg senkit, hiszen a játékos már megerősítette, hogy távozni akar az egyesülettől, és elszántan keresi következő csapatát, amely ki tudja fizetni a kért árát, és megígéri, hogy játszhat, nem úgy, mint a Camp Nou-ban.
 
Rafinha távozása sem lenne meglepő. Denishez hasonlóan nem túl sok játéklehetőséget kapott, igaz, ebben az is közrejátszott, hogy elég gyakran sérült meg hosszabb időre.
 
Sokkal meglepőbb, hogy Rakitic jövője is bizonytalan a klubnál. Ernesto Valverde láthatóan nagyon kedveli a fáradhatatlan középpályás játékát, és Rakitic is szereti a Barcát. Jelenleg szinte kihagyhatatlan kezdő. Tavaly például a PSG-t utasította vissza nyáron. Ennek ellenére a vezetőségben és a sport részlegen úgy érzik eljött az ideje, hogy még addig pénzre váltsák a játékost, amíg van két-három jó éve a legmagasabb szinten.