Megalázó Pool-vereség: a kiesőjelölt is kiütötte Szoboszlaiékat
A Manchester City után a Nottingham Forest is lenullázta a címvédőt.
A liverpooliak háromgólos vereséget szenvedtek a 11. kör zárótalálkozóján a Manchester City vendégeként is, Arne Slot együttese azzal a tabella nyolcadik helyére csúszott vissza.
A címvédő már egy ideje várakozáson alul teljesít, az előző tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg, a többit kivétel nélkül elveszítette.
A holland vezetőedző a pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, Szoboszlai Dominik valószínűleg újra a jobbhátvéd pozíciójában kap majd szerepet, mivel Conor Bradley sérüléssel bajlódik.
Ez aztán így is lett, és mivel Kerkez Milos is kezdő volt, a két szélen magyar játékos szerepelt a hazai védelemben.
A Liverpool, melyben Florian Wirtz sem lehetett ott, sokat támadott az első félidőben, helyzeteket alakított ki, de a Nottingham Forest egy szöglet után vezetést szerzett.
Két perccel később növelhette volna előnyét a vendégcsapat – amely a 19. helyről kezdte a fordulót -, de Igor Jesus gólját kezezés miatt nem adták meg.
Alig kezdődött el a második félidő, amikor mégis összejött az újabb nottinghami gól, a Liverpool védelme nem tudott tisztázni, a középre passzolt labdára pedig Nicolo Savona érkezett jó ütemben, és gond nélkül a kapuba helyezett.
Meddő volt a hazai együttes fölénye, akadoztak a támadásai, alig alakult helyzet a vendégek kapuja előtt.
Kerkezt a 68. percben lecserélték, majd a Nottingham egy ellentámadásából újabb gólt szerzett Morgan Gibbs-White révén, ezzel eldöntötte a mérkőzést.
A Ferencvárossal januárban, az Európa Liga alapszakaszának nyolcadik körében megmérkőző vendégcsapat a győzelmével – amely még csak a harmadik volt a PL mostani kiírásában – a 16. helyre lépett előre, míg a Liverpool a 11. pozícióba csúszott vissza.
A klubvilágbajnok Chelsea a forduló nyitányán kétgólos győzelmet aratott a Burnley vendégeként.
Premier League, 12. forduló:
Burnley–Chelsea 0-2 (0-1)
Liverpool–Nottingham Forest 0-3 (0-1)
Bournemouth–West Ham United 2-2 (0-2)
Brighton–Brentford 2-1 (0-1)
Fulham–Sunderland 1-0 (0-0)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0-2 (0-0)
- később:
Newcastle United–Manchester City 18.30