""

A játékos – aki a korábban világ legdrágább futballistájának számított – azonnali visszavonulásáról szóló hírek azután láttak napvilágot, hogy a futballista a csütörtök délelőtti edzés helyett kipakolt öltözőszekrényéből, majd közölte a szakmai stábbal, hogy befejezte a pályafutását.

Steve Clarke vezetőedző ugyanakkor azt mondta, Anelka őt arról tájékoztatta, hogy egyik menedzsere, Eric Manasse halála miatt gondolkodik a visszavonuláson.

Annyi biztos, hogy az Európa-bajnok és Bajnokok Ligája-győztes csatár – Gera Zoltán csapattársa – nem lép pályára a szombati, Everton elleni bajnoki mérkőzésen.

A 34 éves Anelka most nyáron érkezett az együtteshez, korábban a Manchester Cityben, az Arsenalban, a Chelsea-ben, a Bolton Wanderersben, a Fenerbahcében és a Real Madridban is megfordult.