Balázs Bacskai az utolsó mérkőzésén (is) győztesen került ki a ringből!! És ezúttal a WBO nagyváltósúlyú interkontinentális bajnokaként, övvel a derekán.

""
Fotó: NewSchoolromotion/Facebook

WBO, a 4 nagy világszervezet egyike, a listáján már a TOP15-be rangsorolja Benjit. Nézzük a riválisait.

""
Fotó: Emmany Kalombo/Facebook

A 15. helyen Kalombo Emmany van, aki csak 18 éves korában kezdett el bokszolni, és csak hat amatőr küzdelmet vívott, ami hátráltatta a fejlődését, amíg Dél-Afrikába költözött. Azóta folyamatoasn azon van, hogy még jobb legyen. Kalombo profi karrierje talán legjobb estéje 2018 márciusában volt, amikor megállította a veteránnak számító, Nkulueko Mhlongót.

„Ez volt a kilencedik profi meccsem és elégedett lehetek. Mhlongo dél-afrikai bajnok volt. Soha nem állították még meg, én pedig az ötödik menetben legyőztem” – mondta Kalombo a Ringnek.

Ő egy igazi sötét ló, rendkívül tehetséges, és 28 évesen érettebb, mint mások. Kalombo egy agresszív harcos, és rendkívül erős. Ő maga is ezeket tartja erősségének.

„Azt hiszem, tiszta technikával jó ütésekkel van esélyem bárki ellen. Elég erős vagyok.”

Edzője, Nick Durandt úgy véli, hogy Kalombo jó boksz intelligenciával rendelkezik.

„Szerintem okos fiú. Nagyon gyorsan tanul, egyszer megmutatsz neki valamit és azonnal alkalmazkodik. Azt hiszem ez a legjobb tulajdonsága, hogy gyorsan tanul. Jó ereje van, és gyors. Nem rohanunk vele, hiszen nem volt igazi amatőr háttere. Minden harcból tanul valamit és így fokozatosan fejlődünk. Minden harcos szeretne világbajnoki címet szerezni, ez a végső cél. Emmany elsősorban szeretne a legjobb 10-ben benne lenne a ranglistán.”

Bacskai Balázzsal egy közös ellenfelük volt, Nkululeko Mhlongo, akit mindketten legyőztek.

""Fotó: Julian Finney/Getty Images

A 13. helyen Hamzah Sheeraz áll, akinek családjában szintén megszokott sport a boksz, csakúgy, mint Bacskaiéknál. Hamzah nagyapja és nagybátyja is ökölvívó volt, aki karrierje során tíz országos címet is nyert. Annak érdekében, hogy folytassa családja örökségét, Sheeraz már nyolcévesen kesztyűt húzott, hogy minél hamarabb a csúcsra érjen.

„Soha nem volt célom, hogy olimpikon legyek, vagy részt vegyek amatőr világbajnokságon. Nehéz megmagyarázni az okát, egyszerűen csak nem érdekelt ez a része annyira a sportágnak. A profi boksz és a profi címek elnyerése számomra sokkal vonzóbb” – ismerte be Sheeraz.

„Ha nem lesz világbajnok, én megeszem a kalapom” – jelentette ki Carl Frampton Hamzah Sheeraz legutóbbi győzelme után. A korábbi nehézsúlyú király, David Haye is teljesen egyetért az állítással, mivel a 21 éves bunyóst az Egyesült Királyság legjobb fiataljának gondolja.

Sheeraz gyorsan halad a csúcs felé. Győzelmével Guido Nicolás Pitto ellen már 12-0-ra javította mérlegét és harmadszor is megvédte WBO címét. Érdekesség, hogy a brit ökölvívó promótere a híres Frank Warren. Bacskaival még nem volt közös ellenfelük.

Forrás: ringtv.com, frankwarren.com, mirror.co.uk
Borítókép: