Medvegyev hatalmas pénzbírságot kapott a dührohama miatt

Daniil Medvegyev, a US Open 2021-es bajnoka, közel 16 millió forintnak megfelelő bírságot kapott a New York-i Grand Slam első fordulójában történt dühkitörése után.
A 29 éves orosz teniszezőt a francia Benjamin Bonzi búcsúztatta, a mérkőzés azonban káoszba fulladt, miután egy fotós a harmadik szett hajrájában a pályára tévedt. A játékvezető az eset után újra első adogatást ítélt Bonzinak, amitől Medvegyev teljesen elvesztette önuralmát.
Az egykori világelsőt 30 ezer dollárra büntették sportszerűtlen viselkedésért. További 12 500 dollárt pedig azért kell befizetnie, mert mérgében ripityára törte az ütőjét. Ez a pénzbüntetés a játékos első fordulós nyereményének közel 40 százalékát viszi el.
Medvegyev a meccs után sejtelmesen csak ennyit mondott:
Elég nagy büntetést kapok, ha most beszélek, abból nagy baj lesz, úgyhogy inkább hallgatok.”
A botrányos jelenet után a New York-i közönség is felhevült, a mérkőzés több mint hat percre félbeszakadt. Bár Medvegyevnek sikerült öt szettre mentenie a találkozót, végül Bonzi nyert, az orosz pedig frusztráltan, ütőjét összezúzva hagyta el a pályát.
Russian tennis player Daniil Medvedev exhibited classic Russian culture after a loss at the US Open – violence and mental illness.
Send this psycho back to Russia and ban him from the sport. pic.twitter.com/Y4FzTOp4ia— Igor Sushko (@igorsushko) August 25, 2025