Mechanikai dopping, bukott kedvenc – miért megy a Tour mezőnye a Holdra?

Simon Zoltán vagyok, az nb1.hu alapító-szerkesztője. Magyarország legrégebbi és legnagyobb focis honlapja több, mint 16 évvel ezelőtt indult, azóta dolgozom ott. Ezért nagyon sokan azt hiszik, a labdarúgás az életem, a mindenem. Ez majdnem így van, de az igazság az, hogy nem nézek meg minden focimeccset a tévében, akkor sem, ha megtehetném. Viszont, ha a síugrásról vagy az országúti cangáról van szó, akkor nincs mese, mindent látni kell. És ez különösen igaz a legnagyobb versenyre, amelyik mindegyik fölött áll szerintem. Ez a viadal a Tour de France, amelyet még soha nem nyert  meg az a versenyző, akinek szurkoltam. A rajongásomért cserébe viszont többször is zátonyra futott az életem.

Ahogyan azt az első bejegyzésemben írtam, még soha nem nyerte meg az a Tourt, akinek szurkoltam. Idén Alberto Contador lett a kiválasztottam a hozzáállása iránt tiszteletem jeléül, akiről minden fanatikus tudja (fontos kijelentenem, én nemcsak a francia kört szeretem, hanem az összes versenyt megnézem, amit csak közvetítenek), hogy soha nem adja fel. Akkor is támad, amikor már nincs értelme, ráadásul hatalmas a fájdalomtűrő képessége. Tegnap óriásit bukott, más már lehet, hogy annyira megnyekkent volna az eséstől, hogy feladja a viadalt, ő azonban egyből visszapattant a keróra és beérkezett a mezőnnyel a célba. A vállát nagyon csúnyán beütötte, de azt nyilatkozta tegnap este, hogy nem kell hazamennie. Azért is érdekes az eset, mert nekem három hete van eltörve a vállam, és én csak másnap vettem észre, hogy mekkora a baj. Remélem, ott tud lenni a mai rajtnál.

És ha már a befutó. Azt is írtam tegnap, félek, hogy hatalmas bukás lehet majd, mert a sprintereknek most nagy esélyük van arra, hogy megszerezzék az összetettben élen állónak járó sárga trikót. Sajnos, félelmeim beigazolódtak. A mezőny darabjaira hullott, de az első célba érkező csoportot leszámítva a többiek „bőven a győztes mögött” gurultak át a célvonalon. Ezért áldom az eszem, hogy jeleztem, ilyenkor nem kapnak időkülönbséget a versenyzők, ha a baleset(ek) három kilométeren belül történnek. És, hogy miért fontos ez? Tegnap nem láttam élőben a szakaszt, mert gyógytornára köteleztek (azóta már megnéztem kétszer), de egyből híre ment, hogy Contadornak elment a Tour, mert majdnem 30 másodperces hátránnyal ért be. Ezt harsogta az Eurosport közvetítése, ezek az adatok jelentek meg a Tour honlapján is, mire, gondolom én, az élelmesebbek jelzései miatt, egy-két óra elteltével csak letisztult a kép. Az összetettre esélyesek azonos időt kaptak.

Az első szakaszt egyébként az a Mark Cavendish nyerte, aki az elmúlt évtized toronymagasan legjobb és legeredményesebb sprintere. Előzetesen Kittel (második lett) és Greipel (a bukás akadályozta) voltak a legnagyobb favoritok, de Cavendish győzelme sem meglepetés. 27 szakaszt nyert így már a Touron és azt is elmondhatja magáról, hogy mindhárom nagy háromhetes körversenyen (az olasz és a spanyol kör tartozik még ebbe a kategóriába) nyert már etapot. Ráadásul a gyorslábúak közül neki világbajnoki elsősége is van. Amióta az új csapatához került, minden edzésen, minden versenyen profin felkészült arra, hogy az idei Tour első szakaszán legyen tökéletes formában, hogy életében először megszerezze a sárga trikót. Tökéletes tervezés, tökéletes felkészülés, tökéletes kivitelezés.  És újra hangsúlyozom, éppen ezért nem nevezhető meglepetésnek a sikere. Ezért kell megnézni mindent verseny (vagy legalább a bővebb összefoglalókat) és elolvasni minden nyilatkozatot…

Ma viszont iszonyúan nehéz dolga lesz, hogy megtartsa az első helyet. A szakasz elején lévő negyedik kategóriás kaptatók még majd a sprintereknek sem jelentenek akadályt, de megint lesznek szökevények, mint tegnap, akik keresztül húzhatják a többiek számításait, de meglátásom szerint az (oldal)szél meg velük babrál majd ki, így most is utolérik őket. A befutó egy nehezebb, harmadik kategóriás kaptatón lesz, ez, elméletileg, az egynapos menőknek kedvez, akik bár lassabbak a véghajrákban, mint a Cavendish féle sprinterek, de az ilyen jellegű emelkedőket még bőven bírják. És azt sem tartom kizártnak, hogy a végső siker legnagyobb esélyesei is izmoznak majd egyet.

És akkor, amit ígértem. A mechanikai dopping. Ez az, ami viszont tényleg undorító. Már megírtam a teljesítményfokozó szerek használatának a mechanizmusát, de engem alapvetően csak az országúton elért eredmények érdekelnek. Mondom ezt azért, mert nyilván nagyobb buli az, hogy ők versenyeznek, mintha én tisztán (meg a társaim) „gyökketővel” zötyögnénk végig a szakaszokat. Ember nem lenne rá kíváncsi.

A mechanikai dopping lényege, hogy a kerékpárokat „elektromos erőforrással látják el”. Van, hogy akkor is pörög a kerék, ha nem is hajtja az ember. Ez is olyan 10%-os pluszt tud adni a versenyzőknek, ugyanúgy, mintha magukat tömnék a szerekkel. Viszont: amikor a versenyzők lebuknak a csalással, a csapataik kihátrálnak mögülük, azt állítva, hogy ők nem tudtak a doppingolásokról (egyébként az esetek 90%-ban ez nem igaz), de amikor valakinek a cangáját a legmodernebb technikákkal megmachinálják, akkor ahhoz már kevés egy versenyző, meg egy Pista bácsi a csavarhúzóval meg a fogóval… Röviden: szisztematikus az egész. Ráadásul a kerékpáros szövetség emberei sem törték eddig magukat össze az ellenőrzések során, mert ránézésre nem lehet megállapítani egy álló keróról, hogy fel van-e spannolva. A francia sajtó ezért hőkamerákat kezdett el bevetni a csalók lebuktatására, okoztak is már kellemetlen pillanatokat.

Tegnap, mielőtt elmentem gyógytornára, megnéztem a Tour de Hongrie királyszakaszát. Tökéletes, világszínvonalú technikai- és szakmai közvetítés volt, gratuláltam is egyből a Digi Sport egyik tüneményes tündérének. A Youtube-csatornán néztem a közvetítést, a befutó Kékestetőre volt, Magyarország, és egyébként a világ legszebb és legmagasabb hegyére. Azt eddig is tudtam, hogy bármelyik körversenyen megállná a helyét, de amit láttam, az teljesen lenyűgözött. Gyönyörű táj, hegyi részhajrák sokassága a monumentális kaptató előtt, amely Mátraháza után, az utolsó három kilométerén, tényleg brutálisan kemény. Hajtűkanyarok, 20%-os részeknél meredekebb emelkedők, és hihetetlenül lelkes szurkolók. Ma pedig hatalmas buli lesz Budapesten a végső befutó alkalmával.

Miközben néztem a Kékesen a küzdelmet, eszembe jutott a franciák nemzeti ünnepe. Nem történelmi- és politikai okokból, hanem azért, mert a jelzett napon lesz a Tour de France egyik királyszakasza. Az Alpok egyik „előhegyére” mennek fel, a kaptató utolsó hat kilométerén már a növények sem teremnek meg. Különböző tudományos projectet színtere a terep és a csillagvizsgálók is imádják a helyszínt.

Ez a hegy a Mont Ventoux. Maga a „Hold”! Az a szakasz, amelyiket mindegyiknél jobban várom.

 Második bejegyzés – Árapálysíkság, vérdopping, céklalé és az első szakasz

 Első bejegyzés – Így nyertem meg többször is  Tour de France-t