Meccslabda: Ahol a kis fizetés is nagy gondot okoz

Hosszú évek után először lesz Budapesten röplabda MK-döntő, így a sportág berkein belül nagy várakozás előzi meg az eseményt – ugyanez nem mondható el a külvilágról. Ugyan a szövetség az utóbbi egy évben sokat tett azért, hogy valahogy népszerűbbé tegye a sportágat, egyelőre átütő eredményt még nem értek el, csak részsikereket.

Két évvel ezelőtt, Kecskeméten volt először együtt a férfi és a női Magyar Kupa négyes döntő, mindez pedig bombaötletnek bizonyult – a finálékat telt ház, mintegy ezer-ezerkétszáz néző szurkolta végig a helyszínen. 2011-ben már nem volt ilyen sikeres a rendezés, hiszen hiába vitték a finálékat a csodálatos debreceni Főnix-csarnokba, a hatalmas lelátókon helyet foglaló mintegy 400 néző nem volt túl szívderítő látvány…

Szerencsére – úgy néz ki – a szövetség tanult a hibájából, illetve a nyári eseményekből (a női válogatott részt vett az Euroligában, a budapesti találkozón ismét több, mint ezer néző buzdította a csapatot a Sportmax 2-ben), és Budapestre hozta az eseményeket. Bár a fővárosi férficsapatok csak vegetálnak, női vonalon a 2010-2011-es bajnokságban a dobogó mindhárom fokán pesti csapat végzett, így talán érthető a szövetség döntése.

Persze voltak, akiknek ez sem tetszett, és különböző fórumokon tiltakoztak elsősorban a túl magas költségek miatt (mivel senki nem pályázott a rendezésre, így a szövetség a rendező, amely viszont a költségek egy részét (csarnokbérlés, szpíker fizetése, stb) a klubokra hárítja) – csapatonként 360 ezer forintot kell befizetni a kasszába. Ez nem tűnik olyan őrült összegnek, ha az ember szeme és füle a kézi-, kosár-, vízilabdához, hokihoz vagy labdarúgáshoz van szokva, ám ha azt vesszük, hogy a Csepel például teljes mértékben amatőr körülmények között működik, és a játékosok saját zsebükből állják szezon közben a nevezési-, bírói- és utazási költségeket, bizony már rögtön sok! Tizenkettes kerettel számolva játékosonként csak ez 20.000 forintot jelent…

Ha kicsit szétnézünk a bejutott klubok háza táján, akkor bizony azt látjuk, hogy senki nem dúskál az anyagiakban. A férfi mezőnyben a már említett Csepel (a legendás Buzek László egykori csapata) teljesen amatőr körülmények között készül, a játékosok gyakorlatilag maguk fizetnek mindent. A tavalyi döntős Dunaferrnél ugyan a klub elő tudja teremteni az induláshoz szükséges pénzt és körülményeket, ám a játékosok nagy része még iskolás, fizetést nem kapnak – egyedül annyi könnyebbségük van, hogy a Hild Iskola kollégiumában lakhatnak, így legalább az elhelyezésük megoldott.

A két nagy esélyes közül a bajnoki alapszakaszt második helyen záró Kecskemét évek óta küzd az anyagi nehézségekkel, volt hogy hónapokat csúsztak a játékosok fizetései, voltak olyan hírek is, hogy egy-egy röplabdásnak már annyi pénze sincs, hogy rendesen vegyen magának ételt, ám a hírös város csapata ennek ellenére évek óta ott van a sportág hazai élmezőnyében, utánpótlás-nevelő műhelyei pedig évtizedek óta onták magukból a fiatal tehetségeket a nehéz körülmények ellenére is. Vannak ugyan fizetést kapó játékosai a csapatnak, de például Somodi Istvánnak azért kellett szezon közben visszavonulnia, mert új munkahelyével nem volt összeegyeztethető a röplabda.

A másik esélyes, sokszoros címvédő, az alapszakaszt veretlenül záró Kaposvár sok-sok éven keresztül (olykor erőn felül teljesítve) elindult a Közép-európai Ligában, ám hiába a sokszor minőségi küldföldi játékosok szerződtetése, vagy Kántor Sándor hazajövetele, az igazán nagy áttörés elmaradt, így idén – hiába tért haza korunk legjobb magyar férfiedzője, Demeter György a török sztárcsapat Fenerbahcetól – a somogyiak is csak a magyar pontvadászatban indultak. Ennek ellenére talán náluk a legjobbak az anyagi körülmények, nekik van minden évben a legnyugodtabb felkészülésük – nem meglepő, hogy zsinórban hat MK-győzelmet gyűjtöttek be 2006 óta…

A hölgyek mezőnye is hasonlóan sokszínű. A hatszoros MK-győztes, korábban a Bajnokok Ligájában is megforduló NRK Nyíregyházánál nem hogy fizetés nincsen, de még arra sem volt pénz, hogy az NB I-ben induljanak, így aztán az NB II Keleti-csoportjában kényetelenek vitézkedni. A Magyar Kupa idei kiírásában ennek ellenére két (!) első osztályú csapatot is búcsúztattak, így jutottak el a legjobb négy közé (2000 óta egyszer sem hiányoztak), ám mint azt a legendás center, jelenleg szakosztályvezetőként (is) működő Erdősné Balogh Erika elmondta, csak a "nevezési díj" annyi, mint amennyit egész évben bírókra költöttek… A csapat pedig jó, a keret erőssége alapján az NB I középmezőnyében lenne a helyük, de mint tudjuk, a pénz nagy úr…

A kétszeres Magyar Kupa-, és háromszoros bajnoki címvédő BSE-nél sem fenékig tejöl az élet – a nyáron jelentős átalakuláson átesett klub sokáig úgy volt, hogy elindulni sem tud a bajnokságban, ám végül összejött a pénz, sőt, erősítésekre is futotta. Ennek ellenére nem csöndesedtek a pletykák, hogy vannak fizetési nehézségek, és bár a klubvezetés mindent kategorikusan tagad, Szombathelyi Szandra január végén arra hivatkozva hagyta ott a csapatot, hogy BSE szerződésszegést követett el – lenne egy tippünk, a szerződésének melyik pontja nem teljesülhetett… Mindenesetre a BSE megnyerte a bajnoki alapszakaszt, és bár pletykáltak arról, hogy mások is otthagyhatják a csapatot szezon közben, ez végül nem történt meg, így a BSE az egyik esélyese a négyes döntőnek – főleg hogy a két nagy rivális, a Vasas és a Gödöllő egymással mérkőzik az elődöntőben.

A Gödöllő ugyan eleddig nem nyert semmit (egy-egy bajnoki- és Magyar Kupa-ezüstérem a szakosztály legjobb telejsítménye, utóbbi 2011-ből), ám évek óta csak annyit vállal, amennyit teljesíteni is tud – igaz, ehhez kellett az is, hogy a 2007-2008-as szezonban vállalt Közép-európai Liga induláskor felhalmozott jelentős adósságállományt valahogy le kellett küzdeniük. Ennek ellenére minden évben sikerül jó csapatot összerakniuk, és ebben a szezonban minden esélyük megvan arra, hogy végre nyerjenek valamit – talán éppen vasárnap Magyar Kupát.

A negyedik résztvevő Vasas a szezon elején jelentősen megerősítette keretét, és az Újpesttel karöltve elindult a Közép-európai Ligában – ám míg a lila-fehérek három forduló után visszaléptek, a piros-kékek egyedüli magyar csapatként becsülettel végigküzdték a szezont. Sajnos sokszor tényleg csak küzdték, hiszen egyrészt az ellenfelek is erősebbek voltak a tavalyi bajnoki ezüstérmesnél, másrészt pedig a sérülések sem kerülték el Jókay Zoltán csapatát, akinek például a vasárnapi, utolsó hazai meccsen három meghatározó kezdőjátékosát kellett nélkülöznie. Ennek ellenére jelenleg valószínűleg ők dolgozhatnak és készülhetnek a legjobb anyagi körülmények között, de hogy mindez elég lesz ahhoz, hogy a 2009-es Magyar Kupa siker óta először ismét valami trófea kerüljön a csapat vitrinjébe, az a rengeteg sérülés miatt minimum kétséges.

Egyébként a tisztán látás végett megjegyeznénk: amikor a cikkben "fizetésekről" beszéltünk, nem kell hatalmas összegekre gondolni. Ha egy játékos havi százezer (!) forint körüli összeget hazavihet, akkor már átlagon felüli a keresete… A jellemző bér nagyjából hatvan-nyolcvanezer forintra tehető, igaz, ebben benne vannak azok a játékosok is (a mezőny egyébként mintegy 70-80%-a), akik iskola mellett röplabdáznak, és semmilyen jutattást nem kapnak (maximum a klub kifizeti a cipőjüket). A mezőny nagy része amatőr klubokból áll, csak a legjobb négy-hat csapatnál vannak fizetett játékosok – e szakvezetők, klubvezetők ennek ellenére várják el röplabdázóiktól a profi hozzáállást és játékot…

Ha mindezt összehasonlítjuk egy jobb kézilabda-, vízilabdacsapat körülményeivel, az ott játszók fizetésével (a focistákról most nem is beszélünk), akkor úgy gondoljuk, elég szignifikáns a különbség. Szemléltetésként elég, ha csak a Vasasnál maradunk: ha összeadnánk a klub vízilabdacsapatának havonta fizetésekre költött pénzét, nagy valószínűleg maximum két hónap alatt összejönne a röplabdaszakosztály teljes éves költségvetése…