Kép forrása: Getty Images

Nem történt meglepetés Barcelonában, hiszen az F1 Spanyol Nagydíján a két McLaren harcolt a rajtelsőségért.

A világbajnoki pontversenyben éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését. Így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 24 éves pilótának ez az idei, egyben pályafutása negyedik pole pozíciója.

Piastri mögött csapattársa, a brit Lando Norris végzett az időmérőn a második helyen, a harmadik rajtkocka pedig a címvédő, négyszeres vb-első holland Max Verstappené lett a Red Bullal. Aki ezredra azonos időt ért el, mint George Russell.

A holland és a negyedik helyezett brit George Russell (Mercedes) között az döntött, hogy Verstappen futotta meg előbb leggyorsabb körét.

Érdekesség, hogy a Red Bull másik pilótája, a japán Cunoda Juki csak az utolsó, 20. helyről startolhat majd.

A rendkívüli esemény nélkül lezajló időmérő utolsó szakaszában a két McLaren vívott nagy csatát az első helyért.

Továbbá Verstappen, illetve a két Mercedes és Ferrari is jól teljesített.

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren), Lando Norris (brit, McLaren)

2. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), George Russell (brit, Mercedes)

3. sor: Lewis Hamilton (brit, Ferrari), Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

4. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari), Pierre Gasly (francia, Alpine)

5. sor: Isack Hadjar (francia, RB), Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

6. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Williams), Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)

7. sor: Liam Lawson (új-zélandi, RB), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor: Oliver Bearman (brit, Haas), Nico Hülkenberg (német, Sauber)

9. sor: Esteban Ocon (francia, Haas), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)

10. sor: Franco Colapinto (argentin, Alpine), Cunoda Juki (japán, Red Bull)

A Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.