Forma-1 / Motorsport

McLaren: aerodinamikai teszttel készülnek Buttonék Monzára

""

A wokingi gárda az idei nagydíjak alkalmával több alkalommal is szembesült az MP4-28-as autók azon problémájával, amikor bizonyos helyzetekben jelentős mértékben megváltozik, illetve lecsökken az autó karosszériaelemein és légterelő szárnyain keletkező leszorító erő nagysága, a létrejövő aerodinamikai instabilitás hatására képes jelentős mértékben leromlani az autó menetdinamikai tulajdonsága.

Mint ismeretes, a Formula-1 sportszabályzata jelentős mértékben korlátozza az F1-es csapatok és pilóták szezon közbeni tesztlehetőségét. Mindezek mellett azonban az FIA meghatározott módon ugyan, de engedélyezi a promóciós eseményeken történő megjelenést és az úgynevezett egyenesvonalú tesztek elvégzését.

A legfrissebb információk szerint a McLaren tesztcsapata ezen a héten az olaszországi Vairanóba viszi magával az MP4-28-as konstrukcióját, ahol minden bizonnyal olyan aerodinamikai vizsgálatokra is sor fog kerülni, amelynek eredményéből már a soron következő Olasz Nagydíjon is szeretnének majd profitálni.

Az alacsony leszorító erőt követelő helyszíneken – mint amilyen a monzai pálya is – tehát a kis aerodinamikai tapadást biztosító beállítások és légterelő elemek kialakítása rendkívül kritikusak az elérhető teljesítmény szempontjából. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy mindezek kedvező hatásaira nem lehet számítani abban az esetben, ha nincs biztosítva a versenyautó kellő mértékű mechanikai tapadása, és a megfelelő beállításokkal biztosítható menetstabilitás, aminek a fékezések alkalmával is nagy jelentősége van.

További érdekes elemzések a Forma-1 világából!