Nemzetközi labdarúgás

Mbappé és társai a sajtó kereszttüzében

Kép forrása: Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images

A francia válogatott némi meglepetésre hazai pályán 3-1-re kikapott Olaszországtól Párizsban az NL-nyitányon, a szaksajtó szerint többen is alulteljesítettek.

Hiába vezetett 14 másodperc után Franciaország a kirobbanó formában futballozó Bradley Barcola góljával, az Azzurri előbb egy káprázatos Dimarco kapással egyenlített, majd a második félidőben a gall hibákat kihasználva újabb két gólt szerzett.

 

Bár az Inter védőjének bombájánál senkit sem lehetett okolni, Frattesi és Raspadori találatát is két labdavesztés előzte meg.

A Goal.com és a L’Équipe és a Le Figaro sem fogta vissza magát az értékelések kiosztásánál.

Kylian Mbappé nem ilyen visszatérésről álmodott a Parc des Princes-ben. Az egyik leghíresebb francia sportnapilap 3-as osztályzattal jutalmazta.

Giroud visszavonulásával immár a franciáknál is a kilences posztján futballozó Real-sztár cselei ugyan rendre ültek, de a lap szerint többször túl mélyre visszajött labdáért és inkább támadó középpályásként játszott, ami nem igazán feküdt neki.

A szünet után szinte egyszer sem volt gólveszélyes pozícióban, kétlövése volt, illetve számos technikai hiba csúszott a játékába.

A gallok csapatkapitánya veszítette el a labdát Raspadori gólja előtt, Udogie nagyszerűen tálalt a csereként pályára lépő támadó elé, igaz, a szintén 3-as értékelést kapó Saliba gyámoltalan védekezése is kellett a harmadik olasz találathoz.

A leggyengébb minősítést Theo Hernández és Youssouf Fofana (2/10) kapta.

A Milannál a cserepadra szoruló balhátvéd nem találta az egyensúlyt támadás és védekezés között, így hiába adott sokat az előre játékban, a széleken rendre megiramodó olaszok többek között miatta is tudtak hatékonyak lenni.

Fofana a második gól előtt bakizott, ami után pár perccel le is cserélte őt Deschamps.

A szakértők a szövetségi kapitányba (5/10) is beleálltak, véleményük szerint Luciano Spalletti (7.5/10) nemes egyszerűséggel lemeccselte az ötvenöt éves trénert.

Franciaország hétfőn az első játéknapon Izrael ellen 3-1-re diadalmaskodó belgák ellen javíthat. A mérkőzést szintén hazai pályán rendezik, de ezúttal a Décines-Charpieu-ben található Groupama Academy Stadion ad otthont a rangadónak.